Nagyvilág

500 ezernél is többen lehetnek kolerások Jemenben

Meghaladta az 500 ezret a feltehetően kolerában megbetegedettek száma Jemenben a járvány április 27-i kitörése óta, a halálos áldozatok száma pedig csaknem elérte a kétezret - derül ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hétfőn megjelentetett adataiból.

A jelentés szerint a járványban 1975 ember vesztette életét, és naponta több mint 5 ezer újabb koleragyanús esetet jegyeznek fel az egészségügyi hatóságok.

Az ENSZ becslései szerint a kolerajárvány következtében az eddigi 19 millióról csaknem 21 millióra nőtt azoknak a jemenieknek a száma, akik sürgős segítségre szorulnak a közel három éve polgárháború sújtotta országban, ami a lakosság számának majdnem háromnegyedét teszi ki.

Az arab-félszigeti országban Abed-Rabbó Manszúr Hádi szunnita elnök csapatai 2014 szeptembere óta harcolnak a síita húszi felkelőkkel és az Ali Abdullah Száleh előző államfőt támogató milíciákkal. A lázadók ellen 2015 márciusában a Szaúd-Arábia vezette arab koalíció is hadba lépett, és légierővel segíti a kormányt.

A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a WHO május közepén kiadott jelentése szerint az összeomlás szélén áll a jemeni egészségügyi rendszer, amelyet jelentősen meggyengített az országban több mint két éve tartó polgárháború.

Az ország kórházainak kevesebb mint 45 százaléka tudja ellátni a betegeket, de még a működőknél is súlyos gondok vannak, nincs elég gyógyszer, orvosi műszer és orvos sem.

A Vibrio cholerae baktérium által okozott betegség elsősorban széklettel, hányadékkal és szennyvízzel, illetve az ezekkel érintkező nyers élelmiszerek révén terjed. A kolera erős hasmenéssel és hányással jár, ami gyors kiszáradáshoz, akár halálhoz is vezethet.

(MTI, kiemelt kép: Europress)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik