Közélet

Kiürítették az egri kórház reumatológiáját

Korhaz(5)(960x640).jpg (kórház)
Korhaz(5)(960x640).jpg (kórház)

Vírusfertőzés miatt kellett elhagyniuk a betegeknek az osztályt.

Ideiglenesen kiürítették és fertőtlenítik az egri Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet reumatológiai osztályát – közölte a Heves megyei hírportál.

Az osztályon járványos formában jelentek meg a hányással, hasmenéssel járó vírusos megbetegedések. A vizsgálatok calici vírus jelenlétét igazolták. A kórokozó feltehetően egy otthonából felvett beteggel került az intézménybe – közölték.

A gyógyító tevékenység várhatóan a hét közepén folytatódhat az osztályon. A vírusos megbetegedések halmozódása a kórház más osztályait nem érinti.

A nagyobb közösségekben támad

A calici vírus a téli-tavaszi hónapokra jellemző szezonalitással jelentkezik, mely egészen áprilisig eltarthat. Elsősorban zárt és nagy közösségekben jelentkezik. A vírus igen magas fertőzőképességgel rendelkezik, a már korábban ilyen fertőzésen átesett személyek ismételten is megbetegedhetnek.

A közösségekben a megbetegedési arány meghaladhatja az 50 százalékot is. Igen rövid a lappangási ideje (átlagosan 12-48 óra), a legtöbb esetben enyhe lefolyású, átlagosan időtartama 1-3 nap. Súlyos megbetegedésekben (szív-érrendszeri, cukorbetegség, szélütés, daganatos megbetegedések) szenvedőknél azonban szövődményes lefolyást okozhat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik