Gazdaság

Taktikát vált a Csíki Sör

A tulajdonos szerint árháború zajlik ellenük az áruházakban, ezért házhoz szállítással próbálkoznak.

Kivonul a nagy áruházakból a Csíki Sör – Lénárd András, a csíkszentsimoni sörgyár tulajdonosa szerint a nagy sörgyártók árháborút indítottak ellenük.

Lénárd a Világgazdaságnak azt mondta: csak az Auchanban vannak jelen, ott a Heineken vagy a Dreher ugyanazon kategóriájú sörét nagyságrendileg 200 forintért forgalmazzák, míg a Csíkit a duplájáért, de szerinte nem azért, mert ők kétszer annyiért adnák, hanem mert meg akarják győzni a fogyasztót, hogy „milyen pofátlanul drága ez a Csíki”. A tulajdonos kitért arra is, hogy az ő cégének éves reklámköltségvetése nem haladja meg a 150 millió forintot, míg a Heineken csak júniusig 800 millió forintért reklámozott.

A csíkszentsimoni cég értékesítési stratégiát vált, Lénárd szerint más irányt kellett találni, hiszen gyártókapacitásukat tavaly éppen a magyarországi piaci reményekre alapozva bővítették. Így bevezetik a házhoz szállítást, amire a tulajdonos szerint mások nem képesek. Azt mondta, öt raktárukból a teljes országot képesek lefedni, órákon belül bárhová ki tudják vinni a megrendeléseket. A nagy sörcégek erre nincsenek felkészülve. „Ha csak 10 százalékkal tudjuk növelni az eladásainkat, máris újra a komfortzónába kerülünk” – jelentette ki Lénárd.

Ajánlott videó

0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
00:00
00:00
 
Olvasói sztorik