Továbbra is országszerte tartós hőségre figyelmeztet a meteorológiai szolgálat, a fővárosban és öt megyében harmadfokú figyelmeztetés van érvényben. A nyugati országrészben többfelé a zivatarveszély miatt is figyelmeztetést adtak ki.
Az Országos Meteorológiai Szolgálatnak az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint Budapesten, Pest, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyére péntekre is a legmagasabb fokú (piros) figyelmeztetést adták ki. Szintén a hőség miatt Baranya, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyében másodfokú, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Nógrád, Veszprém és Zala megyében elsőfokú a figyelmeztetés.
Azt írták: lassanként kezd visszaszorulni a meleg délkelet felé, ekkor a Nyugat-Dunántúlon már 25 Celsius-fok alá csökken a napi átlaghőmérséklet, míg másutt marad a 27-29 fokos középérték. Az előrejelzés szerint a csúcshőmérséklet általában 32-38 fok között valószínű, de a nyugati határvidéken csupán 29, 30 fok valószínű. Késő estére 22-30 fok közé hűl le a levegő.
Kiemelték továbbá, hogy napközben a Dunántúlon több helyen lehetnek zivatarok, sőt, heves zivatarok is, melyeket jégeső, viharos (akár 80-100 kilométer/órás) széllökések és intenzív csapadék kísérhet.
A heves zivatarok és a felhőszakadás veszélye miatt elsőfokú figyelmeztetéseket adtak ki Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére.
(Kiemelt kép: 24.hu / Bielik István)