Kultúra

Fekete György: Schilling Árpádnak “gyó­­gyíttatnia kéne magát”

Ezt komolyan mondja, de azt viccnek tartja, hogy Orbán kegyence, hatalma pedig Aczél Györgyéhez hasonlatos.

A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke a 168 Órának azt mondja, nem szól bele abba, októbertől ki lesz az utódja, nincs kiszemeltje, nem is tudja, kiket jelölnek, de az új elnök sem készülhet koncepcióváltásra, mert a köztestület működését jogszabályok jelölik ki. Fekete György azt elismeri, hogy az MMA politikai értelemben konszolidáltabbá válhat, mert elnök csak tag lehet, közöttük pedig egyiknek sem volt korábban olyan politikai szerepe, mint neki. Azt viszont nem is érti, amikor arról kérdezik, nem hiányzik-e majd a hatalom. Szerinte a vicc kategóriájába tartozik, hogy kritikusai szerint utoljára Aczél Györgynek volt olyan hatalma, mint neki.

Az MMA irányítása nem politikai feladat.

Cáfolja azt is, hogy Orbán Viktor jelölte ki, és azt is, hogy az MMA a jelenlegi kormány kegyeltje. Szerinte az akadémia a magyar állam mindenkori stratégiai partnere, és bár a jelentős közpénz valóban jelent hatalmat, de ők azzal nem élnek vissza,

szó sincs öncélú hatalomgyakorlásról.

Azért dolgozik, hogy megszűnjön a művészek, műfajok egymás elleni harca, és csak a művek vetélkedjenek egymással, de tudja, ezt sem ő, de talán még az utódai sem élik meg, amiért azokat teszi felelőssé, akik élezik a konfliktusokat.

“A kulturális köszörűsök”

Elárulja, hogy közéjük sorolja a kulturális intézmények, színházak, fo­­lyó­­iratok ellenzéki vezetőit, a konzervatív kormánnyal ellenséges művészeket. Szerinte ez egy kisebbség, amely azért élezi az ellentéteket, mert így fenntartható a látszat, mintha létezne kulturális egyensúly. Fekete György szerint sokan – ideoló­­giai okokra hivatkozva – bojkottálják rendezvényeiket, mások meg nagy hanggal próbálják elfedni a művészi teljesítmény hiányát.

Bár egyetlen rendezését sem látta közéjük sorolja Schilling Árpádot, a Krétakör alapítóját, akit félművelt, tájékozatlan rendezőnek nevez, és kikéri magának, hogy leantiszemitázta őt.

Nyilván azért folyik bele a politikába, mert nem jelentős színházi rendező.

Arra az ellenvetésre, hogy Schillinget világszerte rendszeresen hívják rendezni, azt feleli, ez az ő dolguk, ő erről nem tud.

Én csak sajnálni tudom őt, szerintem gyó­­gyíttatnia kéne magát.

Schillinggel csak akkor ülne le egy tisztázó beszélgetésre, ha ő ezt kezdeményezné, ő nem hív diskurzusra egy olyan embert, aki látatlanul antiszemita bolondnak titulálta.

Piroskával lekövethető gondolkodás

Szerinte az, hogy MMA-tag csak olyan beérett művész lehet, aki átlagon felül aktív a közéletben, és nyíltan nemzeti elkötelezettségű elég közérthető kritérium. Nem méltányos összevetni az MTA és az MMA függetlenségét.

Túl van dimenzio­­nálva, hogy az MMA tagjai kizárólag jobboldali, konzervatív meggyőződésű művészek lennének.

Szerinte Schilling Árpád nem felelne meg az akadémiai tagság kritériu­­mainak, mert írásaiból az látszik, fogalma sincs a kultúra összefüggéseiről, mégis gond nélkül belegyalogol mások lelkébe.

Schilling: nem kéne elfogadni az MMA alamizsnáját
A rendező szerint nagy fiaskó volt az idei POSzT, Fekete Györgyék pénzosztása miatt akadt ki.

Az elnök cáfolja, hogy átláthatatlan az MMA gazdálkodása. Szerinte az 5,7 milliárdos büdzséjük minden fillérjével el tudnak számolni, a Vigadóban szeptemberben nyíló kiállítását saját zsebből állja. Az MMA-t az elnök hat évig úgy irányította, hogy nincs számítógépe, mobiltelefonja, csak a kollégái tartották a kapcsolatot a digitális világgal.

Én megmaradtam a piros Erika írógépemnél. Ez illik az írásban való gondolkodásom sebességéhez. Még soha nem ment tönkre, csak a szalagot kell benne cserélnem.

Fekete György szerint ami még hátravan az életből, azt már kihúzza az Erikával.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik