Szórakozás

Radics Gigi és Király Viktor énekli a Pappa Pia slágerét

A nyár filmjének szánt Pappa Pia című hazai zenés vígjáték hamarosan már a mozikban lesz, a mai Mokkában pedig debütált a hozzá írt új dal is, amihez már a klip is elkészült, sőt az énekes – akárcsak a TV2 – azonnal meg is osztotta azt Facebook-oldalán.

Király Viktor azt azért elmondta, egyáltalán nem áll közel hozzá ez a zenei stílus, de szívesen próbálja ki magát újdonságokban, Radics Gigivel pedig egyébként is ezer éve dolgoznak már együtt, így egyáltalán nem okozott nekik nehézséget a dal feléneklése.

A Mokka interjújában egyébként Miller Dávid is látható/hallható, aki Szabó Kimmel Tamás mellett a film egyik főszereplője, nem mellesleg pedig Ulmann Mónika és Miller Zoltán fia, akikre érthetően nagyon büszke – és akik arcvonásai abszolút felfedezhetőek a fiatal színész fizimiskáján.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik