Nagyvilág

Elrejtőzött a gyerekekkel, hogy ne kerüljenek a bántalmazó apához

2009-ben már elítélték erőszakért azt az olasz férfit, akinek a bíróság döntése szerint jár a két kisfiú felügyeleti joga.

Két gyermekével együtt tűnt el az a spanyol nő, aki el akarja kerülni, hogy a kisfiúkat át kelljen adnia Olaszországban élő volt élettársának, aki korábban bántalmazta őt. Juana Rivas története egész Spanyolországot felkavarta.

Az anya tavaly utazott vissza hazájába a gyerekekkel, az őt képviselő szervezet szerint lelki és fizikai erőszak áldozata lett. Az apát már 2009-ben elítélték Juana bántalmazásáért, most viszont keresetet adott be, azt állítva, hogy a nő elrabolta a gyermekeket. Azt viszont tagadta, hogy erőszakot követett volna el.

Egy spanyolországi bíróság az apa javára döntött, egyebek mellett arra hivatkozva, hogy a nagyobb fiút pszichológus vizsgálta, és nincs jele annak, hogy ne akarna találkozni apjával. Juana Rivas fellebbezett, de szerdán a bíróság ezt elutasította. A nő azóta a gyerekekkel együtt ismeretlen helyen tartózkodik.

Az ügyben a spanyol miniszterelnök is megszólalt. Mariano Rajoy azt mondta, képzelje magát mindenki az anya helyzetébe, akinek élettársát bíróság ítélte el.

A férfi viszont azzal vádolta meg Juanát, hogy lejárató kampányt folytat ellene.

Az ügyben augusztus 8-ra tűztek ki bírósági tárgyalást, ahol az anyának és az apának is kötelező lenne megjelenni. (The Local)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik