Foci

Derekasan küzdött, de vereséggel búcsúzott a Honvéd a BL-ből

Négy perc alatt gyakorlatilag eldöntötte a továbbjutás sorsát a Hapoel Beer-Seva a Bajnokok Ligája selejtezők második fordulójában.

A 12. percben John Ogu, a 16. percben pedig Anthony Nwakaeme talált be a Budapest Honvéd kapujába, így nagyon hamar eldőlt, hogy legalább négy gólt kellett volna lőnie a magyar bajnoknak.

A kispestiek becsülettel harcoltak a gólokért, az első félidőben azonban keveset volt a magyaroknál a labda. Mégis sikerült a szépítés még az első félidő hosszabbításában: Davide Lanzafame lábát húzta ki Ben Bitton, a megítélt büntetőt a sértett értékesítette.

Fordulás után már jobban nyomott a Honvéd, Baráth Botond egészen akrobatikus mozduattal tudott egalizálni a 73. percben.

Ezután még inkább mentek előre a piros-feketék, a kinyíló védelmet kihasználva azonban Nwakaeme kicselezte Ivan Lovricsot és a hosszú alsóba gurított.

A végeredmény 2-3 lett, így összesítésben 5-3-mal búcsúzott a Budapest Honvéd.

Bajnokok Ligája, selejtező, második forduló (visszavágó):

Budapest Honvéd – Hapoel Beer-Seva 2-3 (1-2)
Gólszerzők: Ogu 12′ Nwakaeme 16′, 83′ ill., Lanzafame 46′,Baráth 73′

5-3-as összesítéssel a továbbjutott a Hapeol Beer-Seva

Ajánlott videó

Olvasói sztorik