Nagyvilág

Hatalmas robbanással semmisült meg egy ütköző teherautó – videó

A kínai autópályán történt kis ütközés elsőre jelentéktelennek tűnik. Majd rejtélyes módon óriási detonáció történt.

Csodával határos módon senki sem sérült meg, miután egy ütközést követően felrobbant egy teherautó hétfőn reggel a kínai Zhejiang tartomány egyik autópályáján – jelentette a kínai sajtó. A robbanást – ami miatt több közeli épület ablakai is betörtek – egy térfigyelő kamera örökítette meg.

A felvételen látni lehet, ahogy a kisteherautó nekiütközik egy másik, a leállósávban parkoló teherautónak. Maga az ütközés nem olyan erős: a sofőrnek sikerült az utolsó pillanatban félrerántani a kormányt. De abban a pillanatban egy fehér füstpamacs szállt fel a raktérből, majd rögtön azután egy hatalmas robbanás semmisítette meg a járművet.

A kínai sajtóban megjelent hírek szerint az álló teherautó acélrakományt szállított, míg a felrobbant járműben kartonpapírok, valamint festékkel teli vödrök voltak. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy mi okozta a detonációt. A helyi hatóságok még vizsgálják annak okát.

A robbanást látva szinte hihetetlen, de az esetben senki sem sérül meg – jelentette a helyi sajtó.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik