Foci

Bouadla butasága szertefoszlatta a Loki BL-álmait

A bajnoki címvédő Loki 3-1-re kikapott a BATE Boriszovtól a Bajnokok Ligája harmadik fordulójának visszavágóján, így 3-2-es összesítéssel kiesett.

Álomszerűen indult, rémálomszerűen végződött. A Debrecen az első meccsen 1-0-ra nyert hazai környezetben, ráadásul a visszavágót is remekül kezdte a magyar csapat.

Az első negyed órában nagy mezőnyfölényben játszott a Loki, aminek meg is lett az eredménye. Seydi lépett ki a védők szorításából, Csernyik kapus pedig utolsó emberként kaszálta el. A játékvezető a büntetőpontra mutatott, de a hálóőr csak sárga lapot kapott. A tizenegyeshez Sidibe állt oda, magabiztosan értékesítette, így összesítésben már 2-0-ra vezetett a DVSC.

Fotó: MTI

A folytatásban átvette a kezdeményezést a fehérorosz gárda, de az egyenlítés közelében sem jártak, egészen addig, míg a játékrész hajrájában Bouadla megkapta a második sárga lapját, így tíz emberre fogyatkozott a Debrecen.

Nem kellett sok a boriszoviaknak, hogy kihasználják emberelőnyüket, egy perccel a kiállítást követően Volodko lőtte át a cívisvárosiak védelmét, így 1-1-re módosult az állás.

Fotó: MTI

A szünet után rákapcsolt a fehérorosz gárda, s bár nagy helyzeteik nem voltak, sikerült megszerezniük a hőn áhított vezetést. Egy beadásra Rogyionov érkezett remekül s védőit és a kapust is megelőzve passzolt a jobb alsóba.

A hajrára minden energiáját mozgósította a Loki, de mikor a negyedik játékvezető hat perc hosszabbítást jelzett, érezni lehetett, hogy baj lesz. A Debrecen nem bírta ki újabb kapott gól nélkül, a 94. percben Krivec fejese kiejtette a magyar csapatot “Európából”.

Le a kalappal a DVSC játékosai előtt, mindent megtettek a továbbjutás érdekében. Talán ha Csernyiket kiállítja a játékvezető, vagy Bouadla nem állíttatja ki magát, minden másként alakul. De nincs ha, idén sem lesz magyar együttes a Bajnokok Ligája főtábláján.

Eredmény – Bajnokok Ligája selejtező, 3. forduló, visszavágó:

BATE Boriszov-Debrecen 3-1 (1-1)
Boriszov, Boriszov Aréna. Vezeti: Johannesson (svéd)

BATE: Csernyik – Gajducsik (Szihevics, 42.), Hagus (Pavlov, 69.), Filipenko, Mladenovics – Poljakov, Lihtarovics (Olehnovics, 55.) – A. Volodko, Krivec, Gordejcsuk – Rogyionov. Vezetőedző: Alekszandr Jermakovics

DVSC: Novakovics – Jovanovic, Máté P., Mészáros (Brkovics, 84.), Korhut – Bouadla, Varga J., Zsidai (Ludánszki, 65.), Szakály P. (Bódi, 71.)– Seydi, Sidibe. Vezetőedző: Kondás Elemér

Gólszerzők: Volodko (39.), Rogyionov (66.), Krivec (94.) illetve Sidibe (20. – büntetőből)

Sárga lap: Csernyik (19.), Rogyionov (85.) illetve Bouadla (9., 38.)

Piros lap: Bouadla (38.)

2. FÉLIDŐ

97. PERC: Vége, kiesett a Debrecen… Félelmetes.

96. PERC: Szihevics belerúg egy nagyot a labdába, kap még egy sárgát.

94. PERC: GÓÓÓL! Krivec a debreceni kapuba bólint. Ilyen nincs, ez lehetetlen, ez hihetetlen… 3-1.

92. PERC: Már csak négy perc van hátra…

91. PERC: Szabadrúgást kap a Loki az ellenfél térfelén!

90. PERC: HAT PERC LESZ A HOSSZABBÍTÁS…

89. PERC: Varga szerez labdát saját térfelén majd harcol ki egy szabadrúgást, ezzel hosszú másodperceket lophat el a cívisvárosi alakulat.

88. PERC: Ezt is megúszta a DVSC! Egy élesen középre adott labdáról maradt le a hosszú oldalon teljesen üresen érkező fehérorosz.

87. PERC: A sokadik BATE-szögletet is hatástalanítja a Debrecen.

85. PERC: Rogyionov kap sárga kártyát, miután elkaszált egy Loki-játékost.

84. PERC: Kihasználja utolsó cserelehetőségét a Loki is, Mészáros ballag le a pályáról, Brkovics veszi át a helyét.

83. PERC: Meleg volt a pite egy hazai szögletet követően, de végül Varga a levegőbe vágta a labdát.

82. PERC: Sorra kapják a görcsöket a debreceni játékosok, bár lehet ebben időhűzás is.

80. PERC: Seydi hatalmasat játszik! Korhut remek kiugratásával lépett el a DVSC csatára, de Filipenko végül tisztázni tudott előle.

78. PERC: Gordejcsuk tüzelt távolról a bal alsó irányába, de Novakovics leért, s ki se pattant róla a bőr.

77. PERC: Krivec vállalt egy pontrúgás a félpálya felétől, de lövése a nézőtéren kötött ki.

74. PERC: Bő negyed óra van hátra a meccsből, ha nem kap gólt a Debrecen, akkor ott van a Bajnokok Ligája playoffjában.

71. PERC: Szakály Péter megsérült, Bódi lépett pályára a helyén.

70. PERC: HELYZET!!! Sidibe lőhetett a védők sűrűjében 16 méterről, de sajnos nem találta el a kaput.

69. PERC: Kihasználja utolsó cserelehetőségét a BATE, Hagust Pavlov váltja.

66. PERC: GÓÓL! Egy remek beadásra érkezett Rogyionov, s az ötös vonalán megelőzve Novakovicsot passzolt a jobb alsóba. 2-1.

65. PERC: Cserél Kondás Elemér, Zsidai hagyja el a pályát, Ludánszki pedig bekocog a játéktérre.

62. PERC: Mladenovics lőtt el a büntetőterület sarkáról egy szabadrúgást, de ez akkor sem ment volna be, ha két-három kaput egymásra raktak volna.

60. PERC: Ezt most megúszta a Loki! Egy lecsorgó labdát durrantott kapura Szihnevics, de a bőr centikkel a bal kapufa mellett suhant el.

58. PERC: Keveset van a laszti a Lokinál, de Seydi olykor hosszú másodpercekig meg tudja azt tartani az ellenfél térfelén.

55. PERC: Ismét cserél a BATE: Lihtarovics le, Olehnovics be.

53. PERC: Seydi magánakció igen veszélyesre sikerült, a Loki támadója a félpályától a 16-oson belülre verekedte magát, de végül a túlerő győzött.

50. PERC: Novakovics folytatni tudja, nincs szükség kényszerű cserére.

49. PERC: A magyarok kapusát ápolni kell, lehet hogy cserére lesz szükség.

48. PERC: Novakovics kezéből csúszott ki a labda egy beadás után, de szerencsére az érkező fehérorosz játékos éles szögből csak az oldalhálót találta el.

46. PERC: Folytatódik a mérkőzés, a BATE kezdte a második játékrészt.

Egy félidőnyi játék után 1-1-re áll a mérkőzés, de nagyon nehéz helyzetben a magyar gárda, mert Bouadla kiállítása miatt emberhátrányban játszik a Loki.

1. FÉLIDŐ

45+1. PERC: Egy perc volt a ráadás, annak leteltével pedig szünetre küldi a játékosokat a játékvezető.

45. PERC: Szihnevics lőtt hasonló helyzetből, mint a gól előtt Volodko, de a magyarok halóőre ezúttal a helyén volt.

42. PERC: Cserélnek a hazaiak, Gajducsik helyén Szihnevics folytatja.

41. PERC: Egyik pillanatról a másikra megváltozott a játék képe, jó lenne a szünetig tartani az 1-1-et.

39. PERC: GÓÓÓL!!! Volodko lőtt jó 18 méterről kapásból, Novakovics pedig nem ért le a labdára a bal alsóba. 1-1.

38. PERC: KIÁLLÍTÁS!!! Bouadla hátulról csúszott oda ellenfelének, a bíró pedig habozás nélkül felmutatja neki második sárga lapját. Tíz emberre olvad a Debrecen.

34. PERC: A gól óta egyértelműen kezdeményezőbbé vált a fehéroroszok játéka, de egyelőre nincs egyenlítés, reméljük ez így is marad.

32. PERC: Veszélyes szögből végezhetett el szabadrúgást a BATE, de szerencsére elsuhant a jobb kapufa mellett a labda, Novakovics szemmel védett.

29. PERC: Újabb hazai szöglet, de végül sikerült tisztázniuk a magyarok bekkjeinek. Meleg volt a helyzet, de szerencsére marad a 0-1.

26. PERC: A második hazai sarokrúgás már veszélyesebb volt, de végül sikerült mentenie a Lokinak.

23. PERC: Visszatérve a büntetőt megelőző szituációhoz, Csernyik utolsó emberként húzta el Seydi lábát, a bíró azonban csak sárga lapot mutatott fel neki. Ez legyen a legnagyobb baj, három gól kell a BATE-nak a továbbjutáshoz.

20. PERC: GÓÓÓÓL! VEZET A LOKI! Sidibe ahogy az odavágón, úgy Boriszovban is értékesíti a büntetőt! 0-1.

19. PERC: TIZENEGYES!!! Seydi lépett el a védője mellől, majd vezette egy az egyben kapura a labdát, Csernyik kapus elkaszálja a lábát, a játékvezető pedig a tizenegyespontra mutat!

15. PERC: A BATE végezhette el a meccs első szögletét, de a debreceni védők könnyedén a mezőnybe fejelték a játékszert.

14. PERC: Továbbra is többet van a laszti a DVSC-nél, kontrákra állt be a Boriszov.

10. PERC: Egy labdaszerzés után vezetett kontra végén Seydi lőtt éles szögből a kapu mellé, bár a labda el sem hagyta a játékteret.

9. PERC: Bouadla nem engedte elvégezni a hazaiak szabadrúgását, ezért sárga lapot ad neki a játékvezető.

7. PERC: Az első percekben igencsak megilletődötten futballozik a fehérorosz ellenfél, sok a pontatlanság a vendéglátóknál.

4. PERC: Korhut tüzelt távolról, de közelében nem volt a gólszerzésnek.

3. PERC: Egyelőre a magyar alakulat járatja a lasztit, a házigazda fegyelmezetten védekezik.

1. PERC: A fehér mezben játszó Debrecen kezdte a meccset.

Előzetes: A debreceni alakulatnak a második körben kellett kapcsolódnia a küzdelemsorozatba, ahol a Cliftonville-t ejtette ki a magyar gárda.

A következő fordulót itthon kezdte a Loki, ráadásul igen jó játékkal, Ibrahima Sidibe büntetőgóljával sikerült is 1-0-s előnybe kerülnie a DVSC-nek.

A folytatásra ez mindenképp jó jel, hisz akár egy rúgott gól is elég lehet Fehéroroszországban a továbbjutáshoz, bár két évvel ezelőtt tapasztalataink mindenképp azt mutatják, hogy ez semmiképp nem lesz egyszerű.

A tét a BL-selejtező rájátszásába jutása, ahol ha a cívisvárosiak alul is maradnának soron következő ellenfelüktől, akkor is az Európa Liga csoportkörébe “esnének” ki, vagy inkább be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik