Belföld

Kockázatos a sok túlóra a volán mögött

bkv-busz-sofor(960x640)(1).jpg (Array)
bkv-busz-sofor(960x640)(1).jpg (Array)
Veszélyes a biztonságra, ha a vezető nem pihen eleget. A szakszervezet elszámoltatná a vezetést.

Az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) szerint kockázatosan sokat túlóráztatja a BKV a sofőröket, hogy el tudja látni a szolgáltatást és a vizes vb miatti pluszfeladatokat is. Van olyan, akinek már nyár elején 200 túlórája volt, miközben az egész éves keret törvényesen 300 óra.

A szakszervezet pontos kimutatást kért Bolla Tibor vezérigazgatótól, hogy melyik ágazatban, mennyi túlórát használtak már fel a dolgozók a törvényes éves 300-as keretből. Nemes Gábor elnök erősen aggályosnak tartja, hogy a nyár közepére a járművezetők jelentős része már elhasználta éves kerete nagyobb részét. A munkáltató ezt akkor sem engedélyezheti, ha a munkavállaló a plusz pénz reményében maga kéri,

hiszen nemcsak az alkalmazottak, hanem az utasok biztonságára is figyelni kell. Márpedig agyonhajszolt járművezetőket kockázatos forgalomba küldeni.

A szakszervezet azt is szeretné megtudni, hogy közlekedési cég az egyre súlyosabb létszámhiányt miként orvosolná, mert a mesésre festett fizetésekről szóló propaganda dacára a járművezetők nemcsak fáradtak, hanem elkeseredettek is, mert reményt sem látnak arra, hogy belátható időn belül megbízhatóan emelkedhetnek a bérek.

Nemes Gábor felidézte, hogy a Városi Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége – amelynek tagja az EKSZ is – a közelmúltban kezdeményezte a jövő évi bértárgyalások elindítását, hogy legalább a jövőre újra emelkedő fizetés reményével maradásra lehessen bírni a BKV-tól – és a többi városi közlekedési vállalattól – menni készülő munkavállalókat.

A vezérigazgató ezt korainak tartotta volna, de az EKSZ elnöke szerint az idő sürget, a dolgozók tucatjai készülnek felmondani, az utánpótlásnak nyoma sincs, a cégnek pedig a 3-as metró felújítása miatti pótlásra is készülnie kell. Azt az egyre fogyatkozó BKV-s sofőrökkel képtelenség lesz megoldani.

Bár meghirdették a cégnél, hogy egyszeri, néhány tízezer forintos „fejpénzt” fizetnek annak, aki új embert hoz, de a BKV-t senki sem ajánlja jó szívvel ismerőseinek, a szakszervezeti vezető szerint ettől nem várható megoldás.

Attól tart, a vezetésnek nincs stratégiája, csak helyi tűzoltással próbálkozik, amibe beletörhet a bicskája. Nemes Gábor közölte, nem fogják hagyni, hogy a munkáltató túlhajszolja az embereket. Ha másként nem, akkor bírósági úton akadályozzák meg a törvénytelen mértékű túlóráztatást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik