Belföld

Szervezkedik a Szinyei a kirúgott igazgató miatt

Megírtuk, hogy meneszti az oktatási államtitkár a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium igazgatóját: ez az az intézmény, amelynek tanárai és diákjai tragikus buszbalesetet szenvedtek januárban Veronánál.

Tóth Gábor elmondta: néhány napja e-mailben tudta meg az illetékes tankerületi központtól, hogy Palkovics László nem támogatja a pályázatát. Indoklás nem volt. Az igazgató úgy véli: ő és az intézmény közössége megérdemelt volna annyit, hogy valamilyen pedagógiai, szakmai érvet felhozzanak leváltása mellett.

Tóth 25 éve tanít a Szinyeiben és tíz éve vezeti az intézményt. Panasz nem volt rá, a tantestület többsége támogatta. Most az intézményből is mennie kellene, mert matematika-fizika szakos tanárra nincs szükség.

Beperelhetik a Kliket a veronai buszbaleset áldozatainak hozzátartozói
Első körben azt szeretnék elérni, hogy a bíróság mondja ki: ez egy iskolai rendezvény volt.

Az atv.hu azt írja, a szülők szervezkedésbe kezdtek, egy anya körlevelet indított, azt írja: felháborítónak tartja, hogy a politika beleszól az iskola életébe, és hiányolja az indoklást is az igazgatói pályázat elutasításának okairól.  Egy gyászoló apa szerint pedig a minisztérium példát akar statuálni, felelőssé tenni valakit a tragédiáért.

A kerületi DK-s képviselő írásbeli kérdéssel fordul Balog Zoltánhoz.

Hétfőn összeülnek a pedagógusok, a szülők, a diákképviseletek azért, hogy megbeszéljék, mit tehetnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik