Szórakozás

Szakított VV Soma és RTL-es barátnője

VV Soma a ValóVilág powered by Big Brother fináléja után jött össze az Éjjel-Nappal Budapest egyik szereplőjével, Lunával. A fiatalok közel fél évig voltak együtt, feltűntek a Pumpedékben és a Story-gálán is együtt pózoltak, de mára vége a szerelemnek.

“A kapcsolatunk alatt is sok kis szakítás-békülés volt, de az utóbbi időben már úgy éreztem, hogy több a vita, mint a boldog pillanat. Viharos viszony volt, szinte bármin össze tudtunk kapni. Két hete közös megegyezéssel végül szakítottunk, én mondtam ki, hogy legyen vége, de megbeszéltük, hogy jóban maradunk. Nehéz, mert ki tudom mondani, hogy szeretem őt és úgy érzem, ő is engem. Annyi pluszt adott és annyit segített, emellett sokat gondolok rá”

– mondta a Blikknek Soma, akinek exe is megerősítette, hogy most mindenkinek jobb, ha külön vannak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik