Sport

Győzelemmel kezdte a World Grand Prix-t a női röplabda-válogatott

Három viszonylag szoros játszmában, de végig magabiztosan játszva, győzelemmel kezdte meg szereplését a magyar női röplabda-válogatott a World Grand Prix-n  – írja a szövetség honlapja.

Az első körnek otthont adó Mexikóban magyar idő szerint szombat hajnalban Trinidad és Tobago volt Alberto Salomoni csapatának ellenfele.

World Grand Prix harmadik vonalában debütáló két újonc mérkőzésének első játszmáját hektikus csatában nyertük 25-21-re. A második felvonás is változó játékot és állást hozott, a szett végül 25-20-al lett a miénk. A harmadik játszma már örömjátékot hozott, ezt 25-16-ra sikerült behúzni.

A nemzeti együttes következő mérkőzésére magyar idő szerint vasárnap hajnalban kerül sor Ausztrália ellen.

Nagyon boldogok vagyunk. Tudtuk, hogy az ellenfél fizikálisan erős, ugyanakkor hajlamos arra, hogy sok hibát kövessen el. Bíztunk abban, hogyha azt játsszuk, amit tudunk, akkor nyerünk. Minden elismerésem a lányoké, mert betartották a taktikai utasításokat. Lassan kezdtünk, néhány hibát elkövettünk, de aztán irányítottuk a játékot. Nem volt könnyű győzelem, hiszen itt egyetlen sikert sem adnak olcsón. Ismertük a trinidadiak gyengeségeit, ám azért szép pontokat is elértek. Nagyon boldog vagyok a győzelem miatt, viszont nincs idő belefeledkezni, hiszen holnap Ausztrália vár ránk

– értékelt a kapitány.

Eredmény – Női röplabda World Grand Prix, első kör, első forduló

Magyarország–Trinidad és Tobago 3:0 (21, 20, 16)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik