Közélet

LMP: Szijjártó nyilatkozzon moszkvai útja valódi céljáról

Az LMP felszólította Szijjártó Pétert, hogy hozza nyilvánosságra legutóbbi moszkvai útjának valódi okát. Ungár Péter, az ellenzéki párt országos elnökségi tagja közleményében azt írja, hogy a külügyminiszter a találkozó geopolitikai jellegét hangsúlyozta ki, de közben arról van szó, hogy

amikor Moszkvában vannak, évtizedekre eladósítják Magyarországot, titkos paktumokat kötnek, Putyin kutyáit simogatják, miközben felveszik az épp aktuális rendelést, tisztelegve.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) és a Gazprom orosz állami gázipari monopólium vezérigazgatója, Alekszej Miller találkozója Moszkvában 2017. július 5-én. Szijjártó Péter a magyar-orosz kormányközi gazdasági együttműködési bizottság ülésén vesz részt az orosz fővárosban. MTI Fotó: KKM/Szabó Árpád

Az LMP ezért követeli, hogy Szijjártó Péter tájékoztassa a közvéleményt a paksi beruházással, a Magomed-üggyel, a Yandex-kóddal, a letelepedési kötvényekkel és a Magyar Nemzeti Kereskedőház ügyleteivel kapcsolatosan is.

Szijjártó Péter legutóbb arról nyilatkozott, hogy nagyon sikeresek az orosz-magyar kapcsolatok, azt megelőzően pedig még egy orosz propagandatévét is meglepett a lelkesedésével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik