Közélet

18 milliárd forint járadékot fizet idén az állam az egyházaknak

A pénzt a Rákosi-korszakban elvett ingatlanjaik után kapják.

Idén csaknem 18 milliárd forint ingatlanjáradékot kapnak a magyar államtól az egyházak – írja a Népszava.

A Horn Gyula miniszterelnöksége alatt aláírt vatikáni szerződés értelmében az egyházak választhattak, hogy visszakérik-e a Rákosi-korszakban elvett ingatlanjaikat, igényt tartanak azok ellenértékére, vagy járadék fejében lemondanak a tulajdonjogról. Az akkori szocialista kormány a költségvetés helyzete miatt a járadékot szorgalmazta. Örökjáradékról van szó, amit az állam addig fizet, amíg az egyházak önként le nem mondanak róla.

1998-ban, az első évben 3,2 milliárd forint volt az ingatlanjáradék összege, ennek fejében az egyházak akkori áron számolva 67 milliárd forintnyi ingatlanvagyonról mondtak le. A járadék az infláció mértékének megfelelően automatikusan növekszik, ám az első Orbán-kormány még ezen felül is jelentősen emelt a korábban kialkudott tételeken. 2011-re a járadék összege már évi 16 milliárd forintra nőtt, idén pedig majdnem 18 milliárdnál tartunk.

A katolikus egyház idén több mint 11 milliárdot kap ingatlanjáradék címén, a reformátusok 3, az evangélikusok másfél milliárdot. A Mazsihisz részesedése meghaladja az 1,3 milliárdot, az orthodox izraelita hitközség és az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség járadékbevétele 200 millió, a szerb ortodoxoké 100 millió körüli. A baptistáknak is jut 50 millió.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik