Nagyvilág

Görögországban is engedélyezik az orvosi célú marihuánát

Marihuána bolt (Array)
Marihuána bolt (Array)

A görög kormány pénteken jóváhagyta az egészségügyi minisztérium által kidolgozott rendeletet a kannabisz alapú orvosi készítmények kereskedelméről és importjáról. Az egészségügyi minisztériumnál tett látogatása során Alekszisz Ciprasz görög kormányfő elmondta, hogy jelen esetben egy olyan fontos kezdeményezésről van szó, amely pozitív eredményekkel jár mind a betegségekkel elleni küzdelemben, mind a befektetéseket tekintve.

Az egészségügyi tárca még áprilisban kezdte el kidolgozni szóban forgó kezdeményezését, amelyet egy orvostudományi bizottság is megvizsgált. A kormánykoalíció azon tagjai, akik az ezzel kapcsolatos jelentést készítették, rámutattak: a kannabisz tiltásával eddig csak azt “sikerült elérni”, hogy némelyik beteg családja törvénytelen módon próbált hozzájutni az említett termékekhez. A képviselők ezen kívül azzal érveltek a marihuána alapanyagául szolgáló növények termelésének engedélyezése mellett, hogy az pozitív hatást gyakorol a gazdaság első és második szektorára.

A Balkán sok más országához hasonlóan Görögországban is szigorú jogszabályok vonatkoznak bármilyen típusú drog – beleértve a marihuánát is – rekreációs célú felhasználására. Az itteni törvény általában nem tesz különbséget a különböző típusú kábítószerek között, és rendszerint börtönbüntetéssel sújtja annak – a jelenlegin kívül – bármilyen egyéb alkalmazási módját.

Elfogadta a lengyel alsóház a marihuána orvosi célú felhasználását
Termeszteni ezután sem lehet majd az országban, csak importálni.

A kannabisz legalizálásáról világszerte folyik a vita. Uruguay volt 2013-ban az első ország, amely teljesen törvényesítette a drog fogyasztását. A részbeni legalizálást, vagyis az orvosi célokra történő használat engedélyezését már számos országban lehetővé tették, Európán belül Németország, Ausztria, Csehország, Finnország, Franciaország, Hollandia, Horvátország, Macedónia, Nagy-Britannia, Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország és Szlovénia hozott ilyen döntést.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik