Nagyvilág

Leégett toronyház: a biztosítók előre szóltak, hogy baj lesz

Az országos felülvizsgálaton egyetlen épület sem felelt meg.

A biztosítási piac szereplői már egy hónappal a Grenfell Tower katasztrófája előtt figyelmeztették a brit kormányt a gyúlékony külső épületburkolatok veszélyére – közölte vasárnap a brit biztosítók szövetsége. Emellett a szövetség már 2009 óta sürgette a kormányt, hogy vizsgálja felül az épületek tűzbiztonságára vonatkozó előírásokat.

Szintén vasárnap a brit kormány azt közölte: már 60-ra emelkedett a katasztrófa után elrendelt országos tűzbiztonsági felülvizsgálaton elbukott toronyházak száma. Az önkormányzatokért felelős miniszter, Sajid David azt mondta: egyetlen épület sem felelt meg a gyúlékonysági vizsgálaton azok közül, amelyek külső burkolati elemeit bevizsgálták.

Szombaton Londonban több száz lakásból költöztették ki a lakókat, miután kiderült, hogy házukat ugyanolyan külső burkolóelemekkel látták el, amilyenek a teljesen kiégett toronyházon voltak. A kiürítés öt toronyházban csaknem négyezer lakót érint. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik