Belföld

Orbán szerint a menekültek tönkretennék Magyarország identitását

Egyes államokkal ellentétben Magyarország nem szolidaritási-technikai, hanem identitási kérdésnek tekinti az Európai Unió területén tartózkodó migránsok elosztását – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken az uniós vezetők brüsszeli csúcstalálkozója után.

Sajtóértekezletén Orbán azt mondta, hogy az uniós állam- és kormányfők találkozóját ezúttal is a migráció napirendi pontja uralta, azonban szerinte a résztvevők most nem a nézetkülönbségekre helyezték a hangsúlyt, hanem az együttműködésre.

Mint mondta, ezúttal nem beszéltek azokról a kérdésekről, amelyekről szinte kizárt az egyetértés, például arról, hogy

mit csináljunk az oktalanul beengedett migránsokkal.

Ennek kapcsán azt mondta, lehetetlen, hogy bárki más meghatározza, kikkel élünk együtt, és ezáltal Magyarország identitását.

Eszünk ágában sincs megváltoztatni az identitásunkat

– mondta. Orbán arról is beszélt, hogy  nyugatra kiküldött közép-európai munkavállalók jogi státusának kérdését tekintve az álláspontok nincsenek közel egymáshoz, de a távolság nem áthidalhatatlan.

A miniszterelnök elmondta, a visegrádi országok vezetői pénteken megvitatták a külföldi munkavállalókkal kapcsolatos véleményeket Emmanuel Macron francia elnökkel, és arra a következtetésre jutottak, hogy megállapodásra lehet jutni ezekben a feszültségeket keltő kérdésekben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik