Közélet

Ellopta egy hód a vadász puskáját

Az amerikai tinédzser otthonához közeli erdőben vadászott, amikor a rágcsáló lecsapott az őrizetlenül hagyott fegyverre.

A Maine államban élő Nathan Baron egy helyi újsággal osztotta meg elképesztő vadásztörténetét, amely túl abszurd ahhoz, hogy csak kitaláció legyen, bár a lap újságírója is elismerte, hogy amikor először kereste meg a középiskolás és a fiú tanára, elgondolkodott, nem egy „lássuk milyen őrült sztori közlésére tudunk rávenni egy újságot” átverés áldozatának nézték-e ki. A Bangor Daily News újságírója azonban hitelt adott a vadászpuska-tolvaj hód történetének, főleg, miután Baron tanára, egy helyi sportlegenda, Matt Rossignol is azt állította, a fiú nem hazudik.

Baron elmondása szerint a házukhoz közeli erdőben vadászott szombaton,amikor az ebédje elfogyasztása után nagydologra hívta a természet. Mivel nem volt nála papír, kénytelen volt visszamenni a házba, hogy ott vécézzen. Amikor pedig dolga végeztével visszatért vadász leséhez, nem találta az egyik fához támasztott puskáját. A fiú a lapnak elmondta: székére állva gyorsan körbenézett és a közelében folyó patak partján meg is pillantotta puskáját, amit egy hód éppen akkor dobott be a vízbe.

A hód (nem a képen látható) valószínűleg erős fadarabnak nézte a fegyvert, ami pont jó lesz gátvárába
Fotó: Fotolia

Igen. A fiú elmondása szerint a rágcsáló szépen ellopta a vadászpuskáját. „Dühös voltam, de azonnal röhögni kezdtem, annyira vicces volt” – mondta el Baron a Daily Newsnak. A középiskolás ezután nem tudott mit tenni. A puska maradt ott, ahova a hód vitte,. „Valószínűleg beépítette a gátjába” – jelentette ki Baron, aki nem próbálkozott a fegyver visszaszerzésével. Végül is ki menne egy puskával felfegyverkezett hód otthonába?

A fiú azonban a lapnak elmondta: miután vannak, akik kételkednek abban, hogy története igaz, mégiscsak megpróbálja majd visszaszerezni a fegyvert, hogy bizonyítani tudja, tényleg egy hód lopta el vadászpuskáját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik