Média

Az SPI/Filmbox is új tévésorozatokkal készül

knightfall
knightfall

Két új sorozatpremierrel is jelentkezik hamarosan az SPI-hoz tartozó Filmbox tévécsatorna. Az egyik a 10 részes, templomos lovagokról szóló epikus történet, a Knightfall, melynek jogait az A+E Studiostól, az A+E Networks globális médiavállalat gyártási egységétől szerezték meg. A másik pedig a Red Arrow International új bűnügyi sorozata, az Einstein rejtélyei, amely a tévétársaság állítása szerint bombasiker Németországban.

A nemzetközi televíziós szolgáltató bejelentése értelmében mindkét produkció a FilmBox mozicsatornákon kerül adásba egész Kelet-Európában, köztük Magyarországon is.

A Knightfall Dominique Minghella (Doc Martin, Robin Hood), Don Handfield (Játékidő, Az alapító), Richard Rayner (Aki másnak sírt ás), valamint az Oscar- és Golden Globe-díjra jelölt Jeremy Renner (Amerikai botrány, A bombák földjén) közös alkotása. A széria bemutatja a keresztes hadjáratok elit harcosainak, a templomos lovagok misztikus, de mégis igaz történeteit. A Downton Abbey-ből ismert Tom Cullen a főszereplő, Landry szerepébe bújik, Jeremy Renner pedig vendégszereplője a produkciónak. A Knightfall 2018-ban kerül a FilmBox csatornák képernyőjére, amelyet Magyarországon, Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában, Romániában, Bulgáriában, Albániában, valamint a volt Jugoszlávia utódállamaiban követhetnek a nézők. A sorozat nézői a lovagok Szentföldön vívott csatáitól kezdve, a francia király és VIII. Bonifác pápa ellen folytatott küzdelmein át az árulásig – amely a keresztes lovagok péntek 13-i kivégeztetéséhez és a rend felszámolásának kezdetéhez vezetett– nyomon követhetik majd a lovagrend titokzatos életét.

Az Einstein rejtélyei már idén ősszel képernyőre kerül

A szórakoztató bűnügyi sorozat, az Einstein rejtélyei egy fiatal és briliáns elméjű egyetemi professzorról szól, aki lopás és tiltott kábítószerekkel való visszaélés miatt került összetűzésbe a rendőrséggel. Letartóztatás helyett azonban ajánlatot kap: amennyiben segít a bűnügyek feltárásában, úgy megúszhatja a börtönbüntetést. A sorozat főhőse nem más mint a tudós Albert Einstein  dédunokája. A Zeitsprung Pictures tíz epizódból álló produkciója idén ősszel kerül a FilmBox csatornáinak műsorába Tom Beck főszereplésével, melyet a Red Arrow International közvetít világszerte.

Az Einstein rejtélyei egy szórakoztató bűnügyi sorozat lesz
Az Einstein rejtélyei egy szórakoztató bűnügyi sorozat lesz

Világszintű terjeszkedésre fókuszálunk, szeretnénk minél több exkluzív tartalmat kínálni csatornáinkon az általunk elért összes piacon. Örömünkre szolgál, hogy nézőinknek elhozhatjuk a Knightfall sorozatot, amely a templomosok történetét és legendáját is megeleveníti a televízió képernyőjén. Izgatottan várjuk az Einstein rejtélyei című sorozat indulását is, amely a krimi műfajának egy új, innovatív szemléletmódját mutatja be, és így elsősorban a fiatalabb nézőközönséget célozza meg

– idézi a közlemény Berk Uziyelt, az SPI International és a FilmBox ügyvezető igazgatóját.

Épp ma derült ki, hogy az RTL Magyarország is új tévés sorozattal készül az őszre. Az Oltári Csajok naponta lesz látható az RTLII-n.

Budapest, 2012. október 4. Aula a Magyar RTL budatétényi székházában 2012. október 4-én, amelyben az RTL Klub és az RTL 2 televíziók működnek. MTI Fotó: Máthé Zoltán
A Tények 14, az RTL Híradó 157 estét nyert meg idén
Vidus Gabriella és Kolosi Péter közösen számolt be egy sajtóbeszélgetésen a második féléves műsortervekről. Azt is elmondták, idén eddig mindössze 14 estét tudott megnyerni a TV2 Tények.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik