Mint arról beszámoltunk, a mérkőzést decemberben a paksi pálya használhatatlansága miatt halasztották el. Azóta volt jövés-menés a csapatoknál a téli átigazolási piacban, de az MLSZ ezt nem vette figyelembe: a szövetség úgy határozott, csak az szerepelhet a szombati meccse, aki a 17. fordulóban is a kerethez tartozott.
Fotó: MTI
A Nyíregyházánál ez csak 13 mezőnyjátékosra és három kapusra igaz, de a 13-ból hárman sérültek, Abdouraman pedig eltiltott, így az ifijátékosokkal kiegészülve is csak kilencen voltak, vagyis egyik kapusukat, Volodimir Ovszijenkót a csatársorban kezdették a nyíregyháziak.
A találkozón egyébként a paksiak szereztek vezetést, majd még az első félidőben egyenlíteni tudtak a vendégek. Az eredmény ugyan már nem változott, viszont a 82. percben lecserélték Ovszijenkót, a 90.-ben viszont a harmadik hálóőr, Hrabina is szerepet kapott.
A Paks pocsék játéka is kellett a Szpari pontszerzéséhez, de az dícséretes, hogy a nyírségiek nem feltartott kézzel léptek pályára és elhoztak egy pontot a zöld-fehérektől.