Foci

Emberhátrányban tartott otthon pontot a Bayern

A bajorok 1-1-es döntetlent játszottak a Schalke együttesével a Bundesliga 19. fordulójában.

A Bayern Münchennej a hétvégi, Wolfsburg ellen elszenvedett zakó után egyértelműen az volt a célja, hogy a rivális Királykékek ellen begyűjtsék mindhárom pontot.

Változott a helyzet azonban az első játékrész derekán, amikor Boatenget kiállította a játékvezető, és tizenegyest ítélt a vendégeknek. A Bayern szerencséje az volt, hogy Manuel Neuer állt a kapuban, aki kivédte Choupo-Moting büntetőjét.

 Fotó: Europress fotóügynökség

A térfélcserét követően a házigazda emberhátrányban is meg tudta szerezni a vezetést Robben góljával, ám nem sokáig tartott az öröm, hisz öt perccel később Höwedes egalizált.

Több gól nem született a találkozón, és talán mindkét együttes keserű szájízzel hagyhatta el a játékteret, hisz míg a müncheniek tíz emberrel is vezetést tudtak szerezni, de kicsúszott a kezükből a győzelem, úgy a Schalke emberelőnyben sem távozhatott három ponttal az Allianz Arénából.

Az ezzel egyidőben zajló találkozókon a Frankfurt a Wolfsburggal, a Hannover pedig a Mainz-cal játszott döntetlent, míg a Mönchengladbach 1-0-ra legyőzte a Freiburgot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik