Birtoklás (1981)
Andrzej Zulawski aligha volt életének legboldogabb szakában akkor, amikor megrendezte ezt a filmjét. A darab a horrorok krémjéből való, mégis csak a hardcore horrorfanok ismerik, holott két nagy név a főszereplő, Isabelle Adjani és a Jurassic Parkos Sam Neil. A sztori egy házasság tönkremenetele körül forog, ami önmagában is elég horror, pláne, ha egy kisgyerek is van a családban. Még inkább nehezíti a helyzetet, hogy itt anyu erősen bekattan a válás gondolatától, ön- és közveszélyes, egészen bizarr dolgokat kezd művelni, köztük valamit, aminél neccesebb jelenetet aligha vettek filmre valaha. Férje közben arra gyanakszik, hogy a nő megcsalja – ami bizonyos értelemben igaz is, de
Antikrisztus (2009)
Oké, azt talán nem kell nagyon bizonygatnom senkinek, hogy Lars von Trier bár zseni, de kétségkívül nem teljesen százas. Ha valaki nem értené, miért állítom ezt, annak ajánlom megtekintésre az Antikrisztus című művet, amely már csak azért is különösen kiborító, mert még azt sem lehet óbégatni a film láttán, hogy ez az ember bolond, zárják be – ugyanis közben a darab olyan átgondolt, koncepciózus, művészi igényességű és teljes, hogy azt egy megbomlott elme nem tudta volna összehozni. minthogy ebben a filmben is egy házaspár sorsát követjük végig a hidegrázósan kettős nyitójelenettől – ami az egyik legszebb filmjelenet, amit valaha felvettek, miközben pedig szörnyethal benne egy kisgyerek – a gyászfolyamat rögös útján. Ami ebben az esetben NAGYON rögös.
Kannibál holokauszt (1980)
A „found footage”-horror egyik ősi alapműve ez a kiborító mozi, melyben az Amazonas-menti őserdőben talált filmtekercs rejtette borzalmak tárulnak a bátrak szeme elé. Mint kiderül, egy elveszett dokumentumfilmes stáb felvételeiről van szó, a film címe pedig éppen eleget árul el arról, hogy szerencsétlenekkel mi is történt. Azzal együtt, hogy ebben a filmben az események teljesen az abszurdba hajlanak, valami érthetetlen módon mégis egészen kiborító élmény. 18 éven felül is csak azoknak, akik nem ijedősök.
Emberi százlábú (2009-2011-2015)
Szerkesztőségünkben elég nagyok a véleménykülönbségek sok mindenről, filmekről meg pláne, ám abban a kultrovat filmes tagjai elég nagy bizonyossággal egyetértenek, hogy Ráadásul ha nem lenne elég egy film az őrült tudósról, aki létre akarja hozni a valódi emberi százlábút – emberek szájának és ánuszának összevarrásával – ebből az egész agyrémből készült két folytatás is. A rendező a holland Tom Six, akinek lelki finomságairól sokat elmond az az egyszerű tény is, hogy a jelenleg forgatott filmjének címe Az onánia klub, melynek jelenlegi szinopszisa emígyen hangzik: „lesz eleje, közepe és vége.”
Ne nézz vissza! (1967)
Ismét gyerek-téma, éspedig elveszített gyerek-téma. A filmben Donald Sutherland és Julie Christie egy velencei utazáson próbálja kiheverni kislányuk tragikus halálát. Igen ám, de a gyerek szelleme úgy gondolta, ő is szeretné megnézni a gondolákat, így ott őgyeleg a szülők körül, ráadásképpen egy sorozatgyilkos kószál szabadlábon. A helyzet tehát nem vidám, cseppet sem, mindezt Persze ki hisz el ilyeneket, ugye? Majd ha a saját szemeddel látod…
Furcsa játék (1997)
Michael Haneke sosem volt teljesen… békés, hogy finoman fogalmazzak. A zongoratanárnő című filmjét például aligha tudta kiverni a fejéből bárki, aki valaha is látta, pedig egynél többször képtelenség kibírni, ami abban a darabban történik. Így aztán az sem meglepő, hogy Haneke egy efféle horrorfilmes listán is képviselteti magát. A Furcsa játék azért kiborító, mert bár láttunk már nem kevés filmet zakkant szadista elmebetegekről, ám nekik többnyire van valami logikailag – ha emberileg nem is – értelmezhető motivációja, e film főhősei viszont Közben fogadásokkal tartják fenn a feszültséget: vajon megérik-e áldozataik a következő napot. Haneke kedvelhette ezt a sztorit, ugyanis tíz évvel később saját maga remake-elte saját filmjét, ezúttal osztrák színészek helyett amerikaiakkal, Naomi Watts és Tim Roth szereplésével.
Tokyo Gore Police (2008)
Azt tudjuk, ugye, hogy ha meguntunk mindent, amit az európai és amerikai filmgyártás horror-fronton fel tudott mutatni, akkor vigyázó szemeinket Ázsiára érdemes vetnünk, ott ugyanis az elmebajok teljesen más verzióit viszik filmre a horrorrendezők. Mint például ebben a filmben, melyben a jövő Tokiójában járunk, ahol „mérnökök” néven futó mutáns humanoidok gyilkolják a népet. Főhősünk, Ruka egy szamurájkardos rendőrcsaj, aki azonban szembeszáll e mutánsokkal, egyebek mellett azért, hogy megbosszulja apja meggyilkolását. Alaphelyzetben sem egy egyszerű film, a legkattantabb rész alighanem az, amikor Nincs mit mondanom.
Two Thousand Maniacs! (1964)
Ebben a réges-régi filmben született meg sokak szerint a gyilkos redneck embertípus filmes megfelelője. A sztori szerint pár jenki Amerika déli államainak egy kisvárosába vetődik, ahol éppen a polgárháború százéves jubileumát ünneplik. Vérrel, mégpedig. A helyiek ugyanis százéves sérelmeik megtorlásával akarnak évfordulót ülni, és amit egy déli a fejébe vesz, ugye, az úgy is lesz. Egy kiborító jelenetben szóval csak óvatosan.
Iszonyat (1965)
Ugyan Roman Polanski nem épp a szíve csücske az embernek, aki tud gyerekmolesztálási ügyeiről, ám azt meg kell adni, hogy annak idején el-elcsípte a filmrendezés velejét. Így jött létre ez a film is, melyben főhősnőnk kiakad arra, hogy nővére nem csak vele akarja tölteni minden idejét. Nem akarván osztozni a nővér fiújával, hősünk depresszióba zuhan, és bizarrabbnál bizarrabb látomásai támadnak nemi erőszakkal és bántalmazással.
Guinea Pig – The Devil’s Experiment (1985)
Még egy japán darab, hogy lássa a kedves olvasó, válogatott bizarrságokért tényleg Kelet felé érdemes keresgélni. Ebben a filmben egy csapat srác elrabol egy fiatal lányt, hogy aztán mindenféle beteg dolgot műveljenek vele, ezek közül a brutális verés és a retinába szúrt tű csak a kezdet. A trailernek sem.
