Foci

Dárdai munkáját nem befolyásolja a berlini megbízás

dárdai pál (dárdai pál)
dárdai pál (dárdai pál)

A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya hétfőn délelőtt válaszolt a sajtó munkatársainak kérdéseire.

Mint arról korábban beszámoltunk, Dárdai Pál lett a Bundesligában szereplő Hertha BSC vezetőedzője, mi több, meg is nyerte első bajnokiját trénerként a berliniek kispadján a hétvégén.

Az MLSZ kedden a Kánai úti székházában tartott internetes videokonferenciát, ahol a magyar szakembertől kérdezhettek az újságírók.

A szakvezető hétfőn videókonferenciát tartott a magyar sajtó számára, melyen elmondta, jelen pillanatban az a feladata, hogy a Hertha ne essen ki, s a hétvégi Freiburg elleni hazai összecsapásra megfelelően felkészítse csapatát. Jelezte, hogy a válogatott következő két tétmeccsét biztosan nem befolyásolja berlini munkája, mellyel kapcsolatban ismét hangsúlyozta, hogy több szabadideje van mellette, mint amennyi az utánpótlásnál volt.

Hangsúlyozta, hogy nem tekint hosszú távra előre és nem is akar ezzel foglalkozni. Annyit jegyzett csak meg, tudomása szerint az Eb-selejtezők végéig szól az MLSZ és a Hertha megállapodása, hogy 
utána mi lesz, nem tudja megjósolni. Kifejtette, hogy a nyáron kiváló helyzetből lehetne átgondolni a folytatást, ha a válogatottal jól sikerülne a görögök és a finnek elleni két tétmeccs, a csapat négy pontot szerezne, és a Herthával is teljesítené a kitűzött célokat.

A kettős feladattal kapcsolatban azt emelte ki, hogy mindkét helyen kiváló csapattal dolgozik együtt, így tudja, hogy a munkát akkor is elvégzik egyik vagy másik helyen, ha ő éppen távol van. Berlinben többek között éppen ezért is választotta maga mellé Rainer Widmayert, aki edzette őt korábban, és akiről elismerően beszélt, megjegyezve, hogy a német tréner éppen abban jó, amit ő nem annyira szeret, példaként említve az ellenfél nélküli koordinációs feladatokat. Hangsúlyozta, hogy természetesen csak rövidebb időszakokra lehet a segítőkre hagyni a csapatot.

 Fotó: Europress fotóügynökség

A Hertha kispadján töltött első meccse előtt feszültebb volt, mint a magyarok bukaresti fellépésén, mert mint mondta, a válogatottnál volt idő felkészülni és elvégezni az eltervezett munkát, Berlinben viszont erre nagyon kevés ideje maradt.

A Mainz elleni 2-0-ás német bajnoki siker kapcsán dicsérte a Jos Luhukay vezette korábbi szakmai stábot, mert a futballisták jó állapotban voltak, s a modern futball alapkövetelményének számító sok futást és letámadást végre tudták hajtani. Dárdai szerint a játékosok jól küzdöttek, s ugyan akadt egy játékos, akit nyolc perc után kénytelen volt figyelmeztetni, hogy mit is vár tőle, ám aztán minden rendben ment. Megemlítette, hogy Berlinben értékelték a győzelmet, hétfőn még a kukás is becsengetett hozzájuk, hogy gratuláljon neki.

Kérdésre válaszolva kifejtette, hogy a játékosok motiválása, lelkesítése hasonló mindkét helyen, mégis más, a hanghordozás némileg eltérő. A napi munkát tekintve úgy véli, hogy Berlinben most nehezebb helyzetben van, mert a válogatottnál jó úton haladnak a dolgok, s rend van.

Arra a sajtóinformációra, hogy a Hertha vezetői három meccsre bízták volna meg, közölte, nem mondták neki, hogy három meccsről van szó, azt viszont nem árulja el, hogy mit mondtak, amikor kinevezték. Hozzátette, hogy a berlini vezetőknek már korábban is nyilván voltak tervei vele, ám ő ezekről mit sem tudott, ezért is lepte meg a múlt szerdán, amikor szóltak neki, hogy hagyja bekapcsolva a telefonját.

A magyar válogatott következő ellenfeléről, a görögökről Dárdai elmondta, hogy erősek, de egyelőre nem tudni, milyen játékrendszerben fognak futballozni, mit lehet tőlük várni, éppen ezért, amint kihirdetik a bő keretüket, a magyar stáb azonnal megkezdi az egyéni elemzéseket és tájékoztatni fogják a futballistákat is, hogy kitől, mire lehet számítani. A cél, hogy nagy meglepetés ne érjen senkit a meccsen.

Arra a felvetésre, hogy a Herthának ajánl-e majd magyar játékosokat, vagy sem, azt válaszolta, hogy soha nem volt játékosügynök és nem is akar ilyen dolgokkal foglalkozni. Ugyanakkor hozzátette, eddig is előfordult már, hogy megkérdezték klubok egy-egy magyar játékosról – példaként az 1860 Münchenhez szerződött Simon Krisztiánt említette -, s ő elmondta a véleményét.

A Hertha BSC vasárnap a Freiburg ellen játszik legközelebb, míg a magyar válogatott március 29-én fogadja a görög csapatot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik