Kultúra

Meghalt a Pokoli torony Oscar-díjas operatőre

Fred J. Koenekamp 94 éves volt.

A Deadline számolt be róla, hogy elhunyt Fred J. Koenekamp amerikai operatőr, aki

olyan legendás filmeket fényképezett, mint a George Pattonról szóló A tábornok (1970), a Steve McQueen főszereplésével készült Pillangó (1973) és a McQueen mellett a Paul Newman, Faye Dunaway és Richard Chamberlain nevével fémjelzett Pokoli torony (1974).

Koenekamp 1922-ben született az ugyancsak operatőr Hans F. Koenekamp fiaként Los Angelesben. Az 1960-as évek idusán kezdett el a filmiparban dolgozni és az IMDb szerint a 20. század végéig bezárólag mintegy 93 produkciót fényképezett. Ezek közül a már említettek mellett Az U.N.C.L.E. embere, a Mission: Impossible, a Kung-Fu és a Disneyland című sorozatok, illetve A nagy bankrablás, a Düh, a Szigetek az áramlatban, A dominó elv, a Rajzás, A bajnok és A vadász című filmek voltak a legismertebbek.

Karrierje során kétszer jelölték Emmy-díjra (Az U.N.C.L.E. embere), háromszor pedig Oscarra (A tábornok, Pokoli torony, Szigetek az áramlatban). Utóbbiak közül aztán a Pokoli toronyért Koenekamp a filmen vele dolgozó Joseph F. Biroc-kal együtt 1975-ben megkapta a legjobb fényképezésért járó aranyszobrot.

Forrás: Deadline, fotó: Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik