Belföld

Levetette magát egy fiú egy budapesti pláza tetejéről

Levetette magát a budapesti Árkád bevásárlóközpont tetejéről egy 20 év körüli fiatal még szerdán. Többszörös csonttörést szenvedett, szemtanúk voltak mellette, míg megérkeztek a mentők – írja a Bors.

A fiú legfelső parkolószintjéről vetette magát a mélybe, vagyis azok, akik a két bevásárlóközpontot összekötő hídon haladtak át épp, mindent láttak. Egy szemtanú a lapnak elmondta:

Éppen ebéd után sétáltunk a lányommal a hídon, amikor valami szokatlanra lettünk figyelmesek. A srác ott állt a peremen, telefonált, majd visszaszámolt, és egy hatalmas ordítást követően leugrott

Amikor odaértek, nem volt magánál, de még lélegzett. Fogták a fejét és beszéltek hozzá.

Odafutva végigtapogattam a végtagjait: darabokban voltak a csontjai. Néhányan újra akarták éleszteni, de nem engedtem. Egy vétlen mozdulat is végzetes lett volna számára. Mire a mentők kiérkeztek, már kezdett magához térni, de amikor hörgött, ömlött a vér a szájából

– mondta egy másik szemtanú. A fiú életveszélyes állapotban vitték kórházba a mentők.

Áprilisban a Mammutban vesztette életét egy férfi, miután levetette magát az emeletről. A mentők kitartóan küzdöttek az életéért, de hiába.

Figyelem!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik