Foci

Ez a döntetlen még sokba kerülhet a Romának

as roma (as roma)
as roma (as roma)

A Farkasok hazai környezetben játszottak 1-1-es döntetlent az Empolival a Serie A 21. fordulójában. A találkozón egyszer-egyszer villant a piros lap is. A Genoa - Fiorentina meccs is 1-1 lett, de ott csak egy kiállítás volt.

Az AS Roma labdarúgócsapatának minden meccsen nyernie kellene, hogy tartani tudja a lépést a listavezető Juventusszal. Ehhez képes szombaton este rendesen megizzadt az Empoli ellen a fővárosi együttes, mivel Manolas már az első félidőben piros lapot és tizenegyest érően szabálytalankodott, amit Maccarone be is vágott.

Még a szünet előtt tíz emberre fogyatkozott az Empoli is, Saponara zsebelte be a második sárgáját, tíz a tíz ellen pedig ki tudott egyenlíteni a Roma, Maicon a második játékrész elején volt eredményes. Több gól ugyanakkor nem született, a döntetlen pedig még sokba kerülhet a Farkasoknak, a Juventus kilenc pontra növelheti ugyanis az előnyét.


Fotó: Europress Fotóügynökség

Az 1-1 volt szombaton a sláger Olaszországban, a Genoa és a Fiorentina is ezt az eredményt érte el. A találkozó első gólja érdekes körülmények között esett: egy lövés után a labda a kapufát találta el, majd onnan Tatarusanu kapus fejére pattant és csak ezután kötött ki a hálóban.

Eredmények – Serie A, 21. forduló

AS Roma – Empoli 1-1 (0-1)
Gólszerzők: Maicon (57.) illetve Maccarone (39. – 11-esből)
Piros lap: Manolas (38.) illetve Saponara (45+2.)

Genoa – Fiorentina 1-1 (1-0)
Gólszerzők: Tatarasanu (14. – öngól) illetve Rodriguez (54.)
Piros lap: Burdisso (81.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik