Közélet

Presztízsépítkezéseken spórolhatnák ki a 3-as metró felújítását

A Liget Projektnek csak egy részét kéne lecsippenteni, és máris lenne pénz a lerohadt 3-as metróvonal renoválására. Összegyűjtöttünk még pár fővárosi nagyberuházást, amik várhatnának pár évet, hogy Budapest legfontosabb felújítása elkészüljön végre.

Ha bárki alá tudja támasztani az árakat, és a bírálóbizottságok úgy látják, hogy át merik engedni az ajánlatokat, akkor a főváros ki fogja pótolni a forrásokat ebből. Jóllehet, más fejlesztések súlyos rovására, mert azt egyszerűen nem tehetjük meg, hogy ezt a metrót nem újítjuk fel, most ha meg kell szakadnunk bele, akkor meg fogunk szakadni bele (…), de szar ember lennék, ha nem arra törekednék, hogy mindenáron újítsuk fel

– mondta múlt heti sajtótájékoztatóján a főpolgármester a 3-as metró felújításának újabb nehézségeiről. Ezúttal érthető a Tarlós Istvánt feszítő indulat: a metrófelújítás lassan Demszky Gábor időszakát juttatja az ember eszébe, amikor a nagyobb fejlesztések – a 4-es metró építése, a Margit híd felújítása, az M0-s autóút keleti szektora, a 2-es metró renoválása – iszonyatosan lassan, többéves csúszással és jelentős költségemelkedéssel valósultak meg.

A 2010-es fideszes hatalomátvétel után egy darabig sikeresen működött együtt a főváros és a kormány, a fejlesztések gyorsan, szinte csúszás nélkül valósultak meg, a fővárosi közlekedés is fejlődött, a város adósságát konszolidálta a kormányzat. Ez azért is fontos, mert Tarlós most is elmondta, enélkül nem vállalhatna kötelezettséget a főváros a 3-as metró felújítására. Ám épp ez a projekt lett az, ahol megakadt Budapest és a kormány együttműködése: előbb a pótlóbuszok ügye esett a kormánytagok és érdekkörök háborújának áldozatául, majd egyre kétségesebbé vált, hogy – EU-s forrásokkal együtt is – miből újítják fel a Kárpát-medence 2. leghosszabb (a bécsi U6 után) metróvonalát.

Mindenesetre 137,5 milliárd forintról szól a kormánnyal kötött támogatási szerződés, ami Tarlós szerint nem lesz elég, 30-40 milliárddal drágulhat a projekt. A déli szakasz állomásait és az alagutat elkezdhetik lassan csinálni, de a másik két szektorhoz nem lesz elég a pénz, Orbán Viktor márpedig nem ad. Mit lehet tenni? Elvenni más fejlesztésekből.

Melyik ujjába harapjon a főváros?

Ha valóban úgy marad, hogy a fővárostól az olimpiai bukta után látványosan eltávolodó Orbán-kormány behúzza a kéziféket, akkor van bőven nagyberuházási terv, ahonnan el lehet venni. A főváros hosszútávú közlekedésfejlesztési koncepciója, a Balázs Mór-terv nagy fejlesztéseket vázolt fel, aminek egyik konkrét megvalósulása volt az egyre inkább összefonódó villamosvonalak megépítése.

A budai hálózat nagyrészt kialakult, de az 1-es villamos budai ágainak folytatására már vannak tervek, sőt dátumokat és összegeket is megjelöltek. A vonal dél-budai meghosszabbítása áll közelebb a starthoz, akár idén is elkezdhetik építeni. Az egészet az Európai Unió finanszírozza, így itt erősen kérdéses lenne, ha az összeget át akarnák másra csoportosítani. A projekt 6,65 milliárd forintba kerül, de kapcsolódóan Pesten, a Győrffy István utca–Mester utca szakaszon is elvégeznének 697 millió forintnyi felújítást, ezt már fővárosi forrásból.

Megspórolható összeg a projekt kihagyásával: 7,347 milliárd Ft (ha az unió szemet húny) vagy 697 millió forint.

Elég nagy összeget el lehetne venni a Széchenyi lánchíd és a Váralagút felújításából, ami 23 milliárd forintba kerülne, de erre a konkrét fedezetet az Európai Beruházási Bank hitelkerete adja, úgyhogy itt is esélytelen, hogy egy konkrét projektre adott forrást másra használjanak fel.

Megspórolható összeg a projekt kihagyásával: 0-23 milliárd Ft.

A Millenáris Széllkapu projekt elakadása fájó pont lenne a szennyezett levegőjű Széna tér környékének (bár a volt ipari minisztériumi épület elbontásával végre nyitottak egy szélcsatornát ide), de sok pénz megmaradhatna. A projektre 8,5 milliárd forintot szánt a Millenáris Széllkapu Nonprofit Kft., volt is felzúdulás, amikor minden pályázó alaposan túlárazta a költséget. Persze ez állami projektnek mondható, ugyanis a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. áll a projektcég mögött. De hátha Tarlósnak engedne az állam, és parkolópályára tenné a mélygarázst és az új parkot.

Megspórolható összeg a projekt kihagyásával: 8,5 milliárd Ft.

Apránként már zajlik a fővárosi Duna-partok visszaadása a népnek az autósok helyett, ennek része volt a Duna Arénáig továbbvitt rakparti sétány, de a budai oldalon a Várkert Bazár környékének rendezése is. Az egyik leghasználhatatlanabb szakasz azonban a Fővám és a Széchenyi tér közötti, erre írtak ki pár éve tervpályázatot Rak-Park néven. Erre a főváros 5-6 milliárd forintot szán. Jó lenne, ha végre rendeznék ezeket a tereket, de ha nincs más, Tarlós innen is meríthet a metrófelújításra.

Megspórolható összeg a projekt kihagyásával: 5-6 milliárd Ft.

A kormány külön határozatban döntött úgy két éve, hogy 156,72 milliárd forintból támogatja majd a Liget Projektet, a Városliget felújítását. Tarlós esetleg hathatna a kormányra, hogy a Liget felújítására is szükség van, de a milliókat szállító 3-as metró megmentése fontosabb, át lehetne csatornázni innen pár milliárdot.

Megspórolható összeg a projekt kihagyásával: 0-156,72 milliárd Ft.

Meglepően nagy összeg a csodálatos szecessziós palota, az Iparművészeti Múzeum felújítása is, ami 25 milliárd forintot emészt fel. Az állagmegóváson túl talán várhatna pár évet a projekt – bár fog is várni, a jövő év helyett 2020-ban fejezik csak be a felújítást-bővítést, amiről szintén kormányhatározat rendelkezik.

Megspórolható összeg a projekt kihagyásával: 25 milliárd Ft.

Az LMP már ötletet is adott a kormánynak: inkább a 3-as metróra kéne a párt közleménye szerint költeni, mintsem a margitszigeti teniszcentrum kiépítésére, ami ráadásul zöldfelület elvételével és a Palatinus strand bezárásával is járhat. A párt is beleesett a kaotikus szigeti helyrajzi számok csapdájába, ugyanis az átépítés csak a Dózsa telepét érinti majd, ellenben 10 milliárd forintba kerül. Erről nehéz lenne Tarlósnak lebeszélni bárkit is, jövőre már ATP-tornát tartanának itt, igaz, az ideit is megrendezték Óbudán.

Megspórolható összeg a projekt kihagyásával: 10 milliárd Ft.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik