Szórakozás

Benkő Dániel szerint normális az 50 év korkülönbség

Ki az a Benkő Dániel? Lantművész vagy celeb? Őrült vagy belőlünk csinál hülyét? Vagy ez az egész csak egy performansz? Mi nem értjük, vagy ő minket?

Annyi biztos, hogy Benkő Dániel egy teljesen más világban él. A Zeneakadémián végzett még a 70-es években, lantművészként szerzett magának nevet, ő úgy fogalmazott, hogy mindenben úttörő volt. 1998-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, aztán meztelenül kezdett gitározni. Mint mondja, az is csak egy jelmez volt. Majd beleártotta magát a bulvárba, ahonnan azóta se sikerült kimásznia. Nem is akar, a Benkő feleséget keres óta bármit felvállal. A műsornak rég vége, viszont mostanában éppen a párkapcsolata miatt került a lapokba. A közel 50 éves korkülönbség sokaknál kiverte a biztosítékot.

Barátnője, Bazsarózsa két hete még csak 19 éves volt. Benkő ráadásul elmondta, hogy már 9 évesen kinézte magának a múzsáját, barátnőjét, ahogy tetszik. 

Aztán kiderült, hogy Bazsarózsa két éve a Fem3-ban Joshi Bharatnál és Erdélyi Mónikánál 24 éves volt. De Benkő már akkor mutogatta a homokfúvásos képeket Bazsarózsa derekáról, amit élőben is rekonstruált, mikor Benkő Dániel felkérte rá.

Ha már mi is ennyit foglalkoztunk a témával, megkerestük Benkőt, hogy megértsük, miért turnézzák körbe a műsorokat a kapcsolatukkal.

Benkő szerint áldozatok nélkül nem lehet semmit elérni, és ezek, mármint a kapcsolata és az a körüli felhajtás jó áldozat. Elmondása szerint fontos üzenetet közvetítenek.

Csak a derű, az a fontos.

Szerinte a teljes nyitottság a boldogság záloga. És ha kellemes perceket szereznek a meghökkentő, de szerintük maximálisan egészséges kapcsolatukkal, akkor legyen. Folyamatosan azt emlegeti, hogy az egész viszonyuk egy tantrikus ölelés. Egyrészt ő sem öreg, másrészt

a nőnek nincs kora, szerintük ez a normális. 

Nem eredménycentrikus a kapcsolatuk. Ráadásul az igazi nevét rég elvesztett Bazsarózsa néha sokkal öregebb nála – legalábbis Benkő Dániel ezt állítja.

Azt azért ne felejtsük el, hogy Bazsarózsa jóságos szatírként emlegeti a párját, jelentsen ez bármit. Ez egy mester és növendék viszony, két éve vannak együtt, és ez idő alatt Bazsarózsa rengeteget tanult. Még nem is ért véget a tanulási folyamat, annak ellenére, hogy néha megfordulnak a szerepek – mondta Benkő.

Benkő Dániel a keleti értékrendet és hagyományokat emlegeti, hogy ott bezzeg nem lenne furcsa a kapcsolata, a kutyát nem érdekelné, hogy majd’ 50 évvel idősebb a párjánál, akit jó ideje kinézett magának.

A legkevésbé sem érdeklik a negatív kommentek, ugyanis szerinte ezek irigységből és meg nem élt élményekből fakadnak. Annyit viszont elárult a 24.hu-nak, hogy Bazsarózsát jobban megérinti a körülöttük lévő botrány. És ha él még a megrendelés, nem kizárt, hogy családot alapítanak.

A művész/celeb nem akar senkinek se megfelelni, nem fontos számára a szereplés, de annyi kiderült, hogy követi a róla megszületett anyagokat, szívesen vállalja a felkéréseket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik