Nagyvilág

Íme, a londoni terror leglazább arca, aki sörrel a kezében menekült a terroristák elől – VIDEÓ

Június 3-án késő éjszaka a manchesteri merénylet után újabb terrortámadás rázta meg az Egyesült Királyságot.

A terroristák nem sokkal esete tíz után körülbelül 80 km/órás sebességgel hajtottak fel a London Bridge-re, és gázoltak el, akit csak tudtak. Volt, aki úgy írta le az ámokfutást, hogy az emberek tekebábukként repültek szerteszét a hídon, többen beleestek vagy beleugrottak a Temzébe.

Írtuk az eset másnapján.

Egy taxisofőr az LBC rádiónak nyilatkozva elmondta, látta, ahogy a fehér furgon lejön a London Bridge-ről, az út két oldalon halottakat és sebesülteket hagyva maga után, majd kiszáll belőle három férfi, és válogatás nélkül szurkálni kezdi az embereket a Borough High Streeten.

A sajtó a támadás óta elkezdte feldolgozni a szörnyű estet, megszólalt például a támadás egyik magyar túlélője is, aki nem emlékezett például a támadók arcára sem.

Mire bezárták az ajtót, láttuk, hogy jön három ember. Nem emlékszem az arcukra, nem emlékszem semmire, csak arra lettem figyelmes, hogy késsel és bárdokkal vannak

Megszólalt a magyar nő, aki túlélte a londoni terrort
Kovács Judit is egy olyan étteremben dolgozik, ahol megkéseltek egy embert a terroristák.

Rengetegen köszönhetik például az életüket annak a nőnek, aki a taxijával beállt az egyik étterem ajtajába, hogy ne tudjanak bemenni a terroristák. A sofőr elmondta, hogy a nő egy társával utazott a kocsiban, és mindössze néhány másodpercig állt be az étterem ajtaja elé, hogy addig az emberek a hátsó kijáraton tudjanak elmenekülni. A sofőr szerint a nő látta, hogy “rossz emberek” akarnak bejutni az étterembe.

Sörrel a kezében menekült

Az egyik legviccesebb történet (ha egyáltalán lehet ilyenről beszélni egy terrortámadás kapcsán) azé a férfié, aki egy korsó sörrel a kezében, a többieket nyugtatva komótosan menekült a terroristák elől. A férfi elképesztő tettéről egyébként videó és készült, ami a terrortámadás után pár nappal bejárta az egész internetet. Íme, a felvétel:

Az elhíresült videó után a férfit végül azonosítani is sikerült, a Liverpool Echo című újság szerint egy helyi liverpooli lakosról, Paul Armstrongról van szó.

Nem hiába tartja a mondás: egy úr a pokolban is úr.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik