Nagyvilág

Akár húszan is köszönhetik az életüket egy londoni taxi utasának

Egy hős taxisofőr a londoni merénylet után arról számolt be, hogy az egyik utasa több ember életét is megmentette azzal, hogy a saját testével állta el az étterem ajtaját, hogy megállítsa az odatartó merénylőt.

Terrortámadás Londonban - Amit eddig tudunk
Heten meghaltak, három támadót agyonlőttek. Gázoltak és késeltek Londonban.

A sofőr elmondta, hogy a nő egy társával utazott a kocsiban, és mindössze néhány másodpercig állt be az étterem ajtaja elé, hogy addig az emberek a hátsó kijáraton tudjanak elmenekülni. A sofőr szerint a nő látta, hogy “rossz emberek” akarnak bejutni az étterembe.

Hidegvérrel és „Allahért” kiáltással mészároltak a londoni terroristák
A furgonos ámokfutás után hatalmas késekkel, válogatás nélkül szurkálták áldozataikat, egy étteremben azonban az emberek visszatámadtak.

A taxi vezetőjének elmondása szerint a merénylők végül így is be tudtak jutni az étterembe, de

a nő ezzel nagyjából húsz ember életét megmentette.

(Guardian)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik