A Scotland Yard jelentése szerint 12 embert vettek őrizetbe London Barking nevű városrészében a londoni merénylettel összefüggésben.
A jelentések szerint a rajtaütések folytatódnak majd.
A rajtaütésben érintett ház egyik lakója szerint az őrizetbe vett szomszédja a feleségével és két gyermekével élt az épületben már három éve. Azt mondta, ugyan nem ismerte, de barátságosnak tűnt.
Egy másik szomszéd arról számolt be, hogy két nappal ezelőtt látta a férfit. Ő is arról beszélt, hogy barátságosnak tűnt, mindig szeretett a gyermekeivel játszani. A szomszéd szerint az őrizetbe vett férfi a 20-as éveiben jár.