Sport

Simán megvertük Romániát

A Szlovákia elleni világbajnoki selejtezőre készülő magyar női kézilabda-válogatott 31-21-re legyőzte Romániát a zárt kapus felkészülési mérkőzésen, Debrecenben. Tomori Zsuzsanna mellett Hornyák Dóra és Kovács Anna is kiesett a keretből, így a pénteki, románok elleni zárt kapus találkozó legfőbb feladata a taktikai gyakorlás volt erre a posztra, írta a keziszovetseg.hu. Rajtuk kívül Gávai Szonja, Kiss Éva, Orbán Adrienn és Zácsik Szandra pihenőt kapott.

Kovacsics Anikó kezdett a mieinknél jobbátlövőként, majd Pálos-Bognár Barbara kapott lehetőséget a pozícióban. Az első negyedóra végén 8-6 volt az állás, ekkortájt indult be Görbicz Anita vezérletével a válogatott, félidőre már hét gólra duzzadt az előnyünk. A szövetség honlapjának beszámolója szerint Görbicz végig elemében volt, bravúros gólokat szerzett és a védekezésünk is masszívnak bizonyult, így a végén tíz maradt a különbség.

Örülök a mutatott játéknak, a védekezésünk Szekeres vezérletével kiemelkedő volt, támadásban pedig Görbicz nyújtott fantasztikusat, ha kellett, fazont szabott és irányított, ha kellett, vállalkozott és gólokat lőtt. Egyedül a visszazárásunk nem működött ma úgy, ahogyan szerettem volna, de ezen dolgozunk

– értékelte a látottakat Kim Rasmussen szövetségi kapitány.

MAGYARORSZÁG–ROMÁNIA 31–21 (17–10)

Debrecen, Hódos Imre Sportcsarnok, zárt kapuk mögött. V: Bíró, Kiss (magyarok).
MAGYARORSZÁG: Bíró, Janurik (kapusok), Bódi, Görbicz 11 (4), Hársfalvi 1, Kiss N. 1, Kisfaludy, Klivinyi 2, Kovacsics 3 (1), Lukács 1, Mayer 2, Pálos-Bognár 2, Schatzl 5, Sirián, Szekeres 1, Termány, Tóth G. 2. Szövetségi kapitány: Kim Rasmussen
ROMÁNIA: Dedu, Dumanska (kapusok), Ardean-Elisei 2, Dinca 2, Dragut 2, A., Ilie, Laslo, Neagu 2, Perianu 4, Pintea 1, Popa 4, Pricopi, Szűcs, Tomescu 1, Udristioiu 3 (2), Zamfirescu. Szövetségi kapitány: Ambros Martin
Kiállítások: 8, ill. 12 perc.
Hétméteresek: 5/5, ill. 4/1.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik