Belföld

Balog Zoltán: Németországban hálásak Magyarországnak, belátják, Orbánnak igaza volt

A közmédiának nyilatkozott Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere pénteken Berlinben, miután német politikusokkal tárgyalt.

Németországban hálásak Magyarországnak a határvédelemért, hiszen az uniós külső határ védelme a német határ védelmét is jelenti

– mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a közmédiának pénteken Berlinben vezető német politikusokkal folytatott megbeszélése után.

A miniszter kiemelte, hogy

“félnyilvánosan, baráti beszélgetéseken mindenki hálás”

Magyarországnak a migrációs válságban tett erőfeszítésekért, és egyre inkább látják, hogy “Orbán Viktornak volt igaza”.

Hozzátette, hogy “nem mi változtunk, hanem az európai álláspont ért utol bennünket”.
Ezt jelzi, hogy ma már szerte Európában természetes módon tulajdonítanak kiemelt jelentőséget a külső határok védelmének, a bevándorlási szabályok betartásának, vagy éppen a terrorizmus elleni védekezésnek – húzta alá Balog Zoltán, aki a nemzetközi imareggeli nevű rendezvény alkalmából tárgyalt mások mellett Norbert Lammerttel, a német szövetségi parlament (Bundestag) elnökével és Hermann Gröhe szövetségi egészségügyi miniszterrel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik