Belföld

Fel kellett világosítani a debreceni erőszakolót: attól, hogy nincs aktus, az még szexuális erőszak

Ítéletet hirdetett a Debreceni Járásbíróság pénteken a férfi ügyében, aki tavaly októberben rátámadt egy nőre a debreceni könyvtárnál és megerőszakolta. Első fokon

többszörös visszaesőként, halmazati büntetésül kilenc év fegyházbüntetést kapott szexuális erőszak és kifosztás bűntette, valamint súlyos testi sértés kísérlete miatt.

A bíró emellett tíz évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától és kötelezte a csaknem 1 millió 800 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére.  A férfi a döntés szerint nem bocsátható feltételesen szabadlábra.

A bíróság jórészt elfogadta azt, ami a vádiratban állt. Eszerint a férfi október 8-án este a belvárosban szórakozott és ivott. A lány szintén a belvárosban időzött, majd éjszaka a barátjához ment, ahonnan viszont hajnali 4 körül feldúltan távozott.  A Hadháziról a Nyíl utcára ment gyalog, a villamos felé.  Már a  könyvtárnál  járt, amikor

V. J. a háta mögé lépett és hátulról átkarolta. A férfi megemelte a  167 centiméter magas, 52 kilós lányt és a Bem téren lévő bokros, parkos részhez tolta.

A lány igyekezett szabadulni a szorításából, de nem sikerült neki.

Közben a vádlott közölte vele, hogy meg fogja erőszakolni. A parkban a lány segítségért kiabált, próbálta megütni támadóját, aki emiatt egyre agresszívabbá vált és legalább négyszer ököllel fejen és tarkón ütötte, közben azt mondta neki, hogy a mai napot nem fogja túlélni.

A lány emiatt nem mert tovább ellenkezni, így a férfi le tudta venni róla az alsó ruházatot és  “szexuális aktusra kényszerítette”. Az áldozat  kérlelte, hogy hagyja abba, azt mondta, inkább ad neki pénzt, csak engedje el.  Rövid idő után a  támadó  megállt és közölte: elfogadja az ajánlatot. A lány kivett 13 ezer forintot a táskájából, a férfi pedig elszaladt a Nagyerdő felé.

Az áldozat a Bem téri zebrához ment és egy arra haladó taxistól kért  segítséget, nem sokkal később pedig rendőrök érkeztek a helyszínre. A férfiról a támadás után fantomkép készült, végül nem sokkal karácsony előtt sikerült elkapni.

Fotó: police.hu

Fejes Sándor bíró indoklásában kiemelte: a sértett vallomását szinte egy az egyben alátámasztotta a vádlott beismerő vallomása. A történéseket a genetikai vizsgálat is igazolta.

Bár a vádlott azt megkérdőjelezte, hogy ténylegesen történt-e szexuális aktus, a bíró elmagyarázta neki: ez a cselekmény a törvény értelmében közösülés nélkül is szexuális erőszaknak számít. A férfi arról is beszélt,  hogy eszébe jutott a saját lánya,  elsősorban ez ösztönözte arra, hogy “abbahagyja cselekményét”. Emellett a felajánlott pénz is motiválta. A bíróságon azt mondta, mélyen megbánta a történteket és élete végéig hordozni fogja a szégyent.

A bíróság ezt a megbánó magatartását és beismerő vallomását enyhítő körülményként értékelte. Súlyosító körülménynek tekintette azonban azt, hogy ittas állapotban követte el a bűncselekményt, illetve, hogy megszaporodott a hasonló bűncselekmények száma. Hozzátette:

egy védtelen nő nem válhat bűncselekmény áldozatává, a törvénynek meg kell őt védenie.

Az ítélet nem jogerős: az ügyészség 3 nap gondolkodási időt kér, a vádlott és védője pedig már fellebbezett is. A férfi marad előzetes letartóztatásban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik