Foci

A „túlélés” a Dortmund célja

Borussia Dortmund (borussia dortmund, )
Borussia Dortmund (borussia dortmund, )

A német labdarúgó-bajnokságban meglepően gyengén szereplő Borussia számára az a legfontosabb, hogy elkerülje a kiesést. A klub a másodosztályra is kért licencet.

A Bajnokok Ligájában magabiztos játékkal jutott az egyenes kieséses szakaszba a Borussia Dortmund és a Német Kupában is a nyolcaddöntős – és esélyes a harmadosztályú Dynamo Dresden ellen -, ugyanakkor a Bundesligában valamiért nem akar kijönni a lépés a csapatnak. 17 forduló ment le eddig a bajnokságból, a BVB pedig csak négyszer tudott nyerni, három döntetlen mellett pedig tíz veresége is van, így az utolsó előtti helyen tanyázik a pontvadászatban.


Mindenki arra számított, hogy az aranyért fog csatázni a Dortmund, ehhez képest a kiesés elkerülése a cél
Fotó: Europress Fotóügynökség

„A célunk egyértelmű: talpra állni és olyan teljesítményt nyújtani, amivel utólag elégedettek lehetünk. Jelenleg ez a legfontosabb, a többivel nem foglalkozunk” – mondta a csapat spanyolországi edzőtáborában Hans-Joachim Watzke, a klub ügyvezető igazgatója, aki ezzel arra utalt: nem törődnek vele, hogy a sajtó szerint szét fogják kapni az együttest.

A német Bild beszámolójából az is kiderül, hogy biztosra megy a Dortmund, amely a másodosztályra is beadja a licenckérelmét. Watzke szerint az elvárásokat túl is szárnyalják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik