Tech

Részegen üzengethetett az amerikai elnök

Donald J. Trump, az Amerikai Egyesült Államok 45. elnöke az elmúlt hónapokban többször is a Twitter-posztjaival hívta fel magára a figyelmet, és ma reggel is egy olyan üzenettel jelentkezett, ami azóta is izgalomban tartja a világot.

A mikrobloggal rég szerelembe esett Trump magyar idő szerint reggel hat körül vehetett a kezébe egy telefont, hogy egy újabb üzenettel sokkolja a követőit és a világot. Az elnök jó szokásához híven megint azzal kezdte a posztját, hogy a sajtó milyen negatívan áll a személyéhez, de végül nem derül ki, hogy pontosan mit szeretett volna közölni a Twitteren, hiszen a félbehagyott bejegyzés utolsó szava (covfefe) angolul teljesen értelmetlen.

Forrás: Twitter

Az internet soha nem alvó népe persze azonnal ráugrott az értelmetlen sorokra (amit mostanra töröltek), és azóta sorra születnek a különböző Trumpot kifigurázó mémek és szójátékok, és még a legnagyobb lapok is azzal foglalkoznak, hogy vajon mit akarhatott mondani az amerikai elnök, és miért ilyen rejtélyes formában került ki a Twitterre az üzenete.

A legnépszerűbb vélekedés szerint az amerikai elnök konkrétan részegen kezdett pötyögni a telefonján, és ebben az állapotban küldte ki az ominózus üzenetet, míg mások szerint csak arról van szó, hogy elgépelte az angol coverage szót – mondjuk az utóbbi nem magyarázza, hogy miért nincs vége a posztnak, és miért csak órákkal később törölték.

Hogy pontosan mi történt, az jó eséllyel nem fog kiderülni, de az internet névtelen hősei szerencsére azonnal megőrizték az utókor számára Trump vadonatúj szavát, hiszen nemcsak mémek és poénok ezrei születtek a témában pár óra alatt, de a máris legendás covfefe rögtön bekerült a sokak által használt, szavakat magyarázó Urban Dictionary szótárba is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik