Belföld

Mr. Harminc Százalékokról, Rogán kristálygömbjéről írtak a jogvédők

Föld a kristálygömbben  (föld, kristálygömb, jós, )
Föld a kristálygömbben  (föld, kristálygömb, jós, )
Az Eötvös Károly Intézet kultikus filmmel leckéztette a minisztert, aki kiképzőbázisokat vizionált.

Rogán Antal minap – a rutinos sorosozás és brüsszelezés mellett – új és fenyegető kijelentésekre ragadtatta magát – írja az Eötvös Károly Intézet, amely furcsállja, hogy a propagandaminiszter kristálygömbjével a jövőbe lát és már azt is tudja, hogy ősszel Magyarországon „tudatos provokatív kísérletek lesznek”, amelyek célja a politikai bizonytalanság megteremtése. A miniszter szerint a zavargásokat a „menekültiparban” érdekelt szervezetek készítik elő.

Vannak Magyarországon kiképzőközpontok, ahol már embereket készítenek elő (…), olyan aktivistákat, akiknek a polgári engedetlenség szervezése lesz a feladata ősszel. Új jelenség következik, ha nem működnek a tüntetések, majd el fognak foglalni közintézményeket, bankokat, aminek kifejezetten az a célja, hogy valamilyen rendőrségi attakot provokáljanak ki.

Rogán Antalt idézve az intézet azt írta, lehetne mondani, hogy a miniszter csak a „mást vádolok azzal, amit én magam teszek” ócska és régi receptjét követi. Az átvilágítatlan külföldiek tömeges betelepítését egyetlen civil szervezet sem szorgalmazta, a magyar állammal ellentétben (ld. letelepedési kötvény) – tette hozzá az intézet, amely szerint ijesztőbb, hogy a Fidesz politikusa ősszel atrocitásokra számít, ami persze be is következhet, különösen, ha Rogánék is úgy akarják.

Szögezzük le, kiképző központokat államok katonai, rendészeti szervei, valamint militáns terrorszervezetek tartanak fenn, erőszakmentességet hirdető civilek soha.

Mr. Harminc Százalékok

Az Eötvös Károly Intézet – némi kitérővel – ugyanakkor elismeri, hogy a világon mindent meg kell tanulni, legyen szó korrupcióról vagy a szabadság gondozásáról.

Az okos ráadásul sokszor a butább kárán tanul. A korrupció esetében például a lúzerek, mielőtt rajtaveszítenek, nem jó ötletként, ideges kapkodással, kitéve magukat akár a rejtett kamerák indiszkréciójának, nyilvános parkolókban gyűrnek bankjegykötegeket nadrágzsebükre. A komolyabb játékosok, a Mr. Harminc Százalékok, ezzel szemben jól képzett adótanácsadók, feddhetetlen ügyvédi irodák, adóparadicsomok konzuljai, vezető bankárok, finom modorú arisztokraták, a fehér sportok bajnokai professzionális segítségét veszik igénybe. Ezek a kifinomult ismeretek viszont a nagyközönség és a piti tolvajok számára elérhetetlenek.

A polgári engedetlenség más

Mint írták, a civilizált világban nincs olyan egyetem, jogi iskola, tanszék, politikatudományt, alkotmánybíráskodást oktató intézmény vagy jogklinika, ahol ne tanítanák a polgári engedetlenség elméleti problémaköreit. Ezekről mindenfelé tartanak külön kurzusokat. Cikkeket, tudományos monográfiákat írnak, készülnek oktató- és művészfilmek. Rogán Antal figyelmébe ajánlják például a Gandhi életéről 1982-ben forgatott és 1983-ban csak Oscar-díjból nyolcat zsebre vágó, Richard Attenborough által rendezett alkotást, amely oktatófilmnek sem utolsó és, ha félnének is tőle, “sajnos egyelőre nem tiltható be”.

Végezetül rámutatnak, hogy a polgári engedetlenség a civilizált világban mindenütt a rendszer önkorrekciós mechanizmusainak része.

Nem feltétlenül van ez így az illiberális, más szóval autoriter rendszerek esetében. De mindenhol, ahol a rezsimváltás előkészítésében a polgári engedetlenség is szerepet játszott, ez kivétel nélkül a rendszer önkorrekciós képességének hiánya miatt történhetett meg.

Az Eötvös Károly Intézet az utolsó, és talán legfontosabb kérdésnek azt tartja, “mi lesz még itt?”, 2018 tavaszáig mit választ a kormány, milyen választásuk marad nekik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik