Foci

A Manchester City megvette a Monaco egyik alapemberét

A Manchester City szerződteti Bernardo Silvát, a 22 éves portugál labdarúgót élő szerződéséből vásárolják ki az angolok. A játékos hivatalosan július elsejétől lesz a manchesterieké.

Mostantól a világ egyik legjobb csapatához tartozom, ami nagyszerű lehetőség

– nyilatkozta az angol klub honlapjának a támadó középpályás, aki új együttese vezetőedzőjét, Josep Guardiolát is dicsérte.

Ha lehetőséged van arra, hogy Guardiola játékosa legyél, nem mondasz nemet. Ha nem ő a világ legjobb edzője, akkor biztosan az egyik legjobb.

Nevelő egyesületét, a Benficát 2014-ben elhagyva a szélső három idényt játszott a Monacóban. A 12-szeres portugál válogatott a bajnoki címet szerző, a Bajnokok Ligájában pedig elődöntős francia együttes kulcsemberének számított. A futballista a manchesteri klub honlapja szerint a 2016/17-es szezonban 51 tétmeccsen lépett pályára, azokon 10 gólt szerzett és 10 gólpasszt adott.

Angol médiaértesülések szerint a Manchester City 49,2 millió eurót (15,1 milliárd forint) fizetett Bernardo Silváért a Monacónak.

@bernardocarvalhosilva is blue!

Manchester City (@mcfcofficial) által megosztott bejegyzés, 2017. Máj 26., 11:01 PDT

Ajánlott videó

Olvasói sztorik