Nagyvilág

80 civil halt meg Szíriában egy légi csapásban

Legalább 80 civil, köztük 33 gyermek halt meg Szíriában az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció péntek hajnali légi csapásában – adta hírül az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).

“Ez az eddigi legtöbb áldozatot szedő bombázás a Szíriában lévő dzsihadisták családjainak körében” – mondta Rámi Abdar-Rahmán, az OSDH igazgatója.

A támadás Deir-ez-Zór tartomány keleti részén, az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista terrorszervezet ellenőrzése alatt álló kelet-szíriai városban, Majadínban történt, csakúgy mint a csütörtök esti, hasonló légi csapás. Abban 37 civil vesztette életét, köztük öt gyerek.

A szövetségesek harmadik napja támadják a területet, az amerikai légierő a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) kurd-arab ernyőszervezetnek nyújt segítséget ahhoz, hogy elfoglalja az IÁ rakkai fellegvárát.

A tartományi központ visszafoglalásáért tavaly novemberben indítottak harcot az SDF fegyveresei. Az észak-szíriai Aleppótól 160 kilométerre keletre fekvő települést 2013 márciusában foglalta el az Iszlám Állam, amelynek vezetője, Abu Bakr al-Bagdadi 2014 nyarán megtette kalifátusa fővárosává.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik