Belföld

Lázár: Soros György jól lobbizott Brüsszelben

Meggyőződésünk szerint az Európai Bizottság egy érvet sem hozott fel, ami alapján, hogy a felsőoktatási törvényt meg kellene változtatni

mondta el Lázár János a kormányinfón a CEU-törvénnyel kapcsolatban. A miniszter szerint miközben a New York-i CEU körül megy a habverés, más országok hajlandók tárgyalni Magyarországgal, sőt a másik amerikai egyetem esetében konstruktív volt a légkör, nem merült fel politikai ügy.

Itt egy hisztériáról van szó, amelyet tárgyalással lehet orvosolni,

jegyezte meg a miniszter és úgy gondolja, hogy a CEU-val kapcsolatos vitákban nagy szerepe van annak, hogy

Soros György jól lobbizott Brüsszelben

A magyar kormány üdvözli New York állam kormányzójának javaslatát, miszerint üljenek le tárgyalni CEU-ügyben, de hozzátette:

Mi a Közép-európai Egyetem sorsát rendezettnek tekintjük. A kérdés, hogy a New York-i CEU hogyan tud dokumentumokat kiállítani.

Újságírói kérdésre elmondta, hogy a kormány nem mondott le arról, hogy a szövetségi kormánnyal is tárgyaljon. A magyar kormánynak nem a CEU-n folyó tudományos munkával van problémája, hanem hogy egy Magyarországon működő egyetemnek a székhelye egy New York-i postafiók-e.

Lázár nem érzi szükségét, hogy a “magyar kormánynak kellene rohangálni az egyetem fenntartója után.” Akinek egyeteme van Magyarországon, az keresse meg a kormányt.

Magyarországnak és a világnak van ennél nagyobb problémája.

CEU-ügy: New York állam kormányzója kész tárgyalni a kormánnyal
Andrew M. Cuomo szeretné, ha az egyetem továbbra is szabad intézményként működne tovább Magyarországon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik