Kultúra

Lefújták a Wonder Woman londoni premierjét a manchesteri robbantás miatt

A Warner Brothers közleményben jelentette be, hogy elhalasztják a szuperhősmozi bemutatóját.

A hétfői manchesteri terrortámadás miatt lemondta a Wonder Woman május 31-re tervezett londoni premierjét a Warner Bros. stúdió.

A stúdió közleményében hangsúlyozta, hogy

mélyen együttéreznek mindazokkal, akiket érintett a tragédia az Egyesült Királyságban

Az események fényében úgy döntöttek, hogy nem tartják meg a film premierjét és az ahhoz kapcsolódó eseményeket Londonban – ismertette a The Hollywood Reporter. A Manchester Arénánál hétfőn este történt terrorista robbantásnak 22 halálos áldozata volt, és több, mint hatvanan megsérültek.

A Gal Gadot által megformált Csodanő (avagy Diána hercegnő) az önálló filmjében (előzetes itt) annak hatására fog belekeveredni az első világháború küzdelmeibe, hogy egy nap megtalálja az amazonok szigetének partján a pilóta Steve Trevort (Chris Pine), aki a lelőtt vadászgépéből katapultálva keveredik oda. Az amerikai aztán mesél neki a halandók globális konfliktusáról, melyről tudomást szerezve az amazon vele együtt felkerekedik, hogy rendet tegyen a számára egyébként ismeretlen nagyvilágban.

A két főszereplő mellett a Golden Globe-díjas Robin Wright, továbbá David ThewlisConnie Nielsen, Danny Huston, és Ewen Bremner alkotja a szereplőgárdát a Patty Jenkins rendezésében készült Wonder Womanben, amely világszerte június 1-jén fog a mozikba kerülni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik