Belföld

Veronai buszbaleset: a biztosító szerint a felső határon mozog a kártérítések összege

Azokban az esetekben, ahol a rendelkezésre álló információk alapján meghatározható volt a kárösszegek nagysága és a kiutaláshoz szükséges dokumentumok is beérkeztek – mint például a kártérítési igényre vonatkozó bejelentés, illetve a gyámhatóság hozzájárulása –, a veronai baleset károsultjai és hozzátartozói számára a Groupama kifizette a kártérítési összegeket – tudatta közleményben a veronai buszbaleset áldozatainak kártérítését intéző biztosító.

Ahogy megírtuk, a buszbaleset áldozatainak hozzátartozói nemcsak azt nem tudják még pontosan, hogy mi történt, de állításuk szerint a Groupama olyan méltatlan összeget ajánlott fel, amelyet visszautasítottak: egy elveszített gyermek után a család szülőnként hatmillió, testvérenként hárommillió, nagyszülőként pedig egymillió forintot kap. Ennek eddig még csak részleteit utalták ki.

A biztosító a tragédia után néhány héttel előleg gyanánt utalt át egymillió forintot a károsultaknak, míg az általuk egyoldalúan felajánlott összeget májusban, a múlt héten küldték meg. Miközben hónapokkal korábban kormányszinten egyeztettek arról, hogy a hozzátartozóknak minél hamarabb, családonként kell egy nagyobb összeget kiutalni.

Veronai buszbaleset: méltatlanul bánnak a hozzátartozókkal
A biztosító olyan összeget utalt ki, amit nem fogadtak el a családtagok. Szendrei Mónika a lányát veszítette el a balesetben, szerinte a külügy nem tartja velük a kapcsolatot, Balog Zoltán szavai pedig felháborítók.

 

Ezeket az állításokat a biztosító nem cáfolta. A közlemény szerint a jogszabályoknak megfelelően az elhunytak minden közeli hozzátartozója – szülők, testvérek és nagyszülők – részére sérelemdíjat is fizetett a biztosítótársaság. A súlyos sérülést szenvedettek esetében egészségi állapotuk alakulásától függően lesz meghatározható a sérelemdíj végleges nagysága, de az előlegeket már nekik is kifizették.

A tartós gyógykezelésre szoruló sérültek egészségi állapotával összefüggő többletkiadásokat megtérítette, illetve folyamatosan téríti a biztosítótársaság, és a könnyebb sérültek, vagy közvetlen fizikai sérülést nem szenvedettek számára is „jelentős összegű” sérelemdíjat fizetett, illetve fizet ki.

A Groupama szerint az érintetteknek fizetett sérelemdíjak, tekintettel a baleset különösen tragikus körülményeire, a magyar gyakorlatban meghatározott kártérítési összegek felső határán mozognak.

Hozzátették, hogy a társaság a baleset érintettjeivel, áldozatainak hozzátartozóival továbbra is aktív párbeszédre törekszik, így az átutalt sérelemdíjakkal kapcsolatban is biztosítja a lehetőséget a további egyeztetésre. Van néhány család, akiktől ez idáig még nem érkezett kárigény, ezért a biztosítótársaság az ő esetükben tovább keresi a kapcsolatfelvétel lehetőségét annak érdekében, hogy kárigényüket felmérhesse, és számukra is mielőbb kártérítést nyújthasson.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik