Foci

Torres duplázott, az Atlético kiejtette a Realt

fernando torres (fernando torres)
fernando torres (fernando torres)

Az Atlético Madrid jutott be a legjobb nyolc közé a labdarúgó Király Kupában, miután a hazai 2-0-s győzelmet követően idegenben 2-2-es döntetlent játszott a Real Madriddal. A vendégek mindkét gólját Fernando Torres szerezte.

A spanyol Király Kupa nyolcaddöntőjének odavágóján az Atlético Madrid 2-0-s előnyt dolgozott ki magának, amivel kedvező helyzetből várhatta a második mérkőzést. A Matracosok számára aztán a csütörtöki összecsapás is álomszerűen indult, Torres ugyanis már az első percben bevette a Real Madrid kapuját. Beletelt egy kis időbe, míg a hazaiak felocsúdtak a kezdeti sokkból, a 20. percben pedig sikerült egyenlíteni Sergio Ramos fejesével.


Fotó: Europress Fotóügynökség

Az első félidő folytatásában fegyelmezetten védekezett az Atlético, amely ráadásul a második felvonás legelején is beköszönt, ismét Torres villant. Ezúttal sem kellett sokat várni a hazaiak válaszára, Cristiano Ronaldo fejjel vette be a városi rivális kapuját. A folytatásban még három gólt kellett volna szereznie a Real Madridnak ahhoz, hogy kiharcolja a továbbjutást, ám nem született több találat a mérkőzésen, 2-2-es döntetlen lett a végeredmény.

Az Atlético Madrid lesz ott tehát a legjobb nyolc között, ahol vélhetően a Barcelona lesz az ellenfele, amely 5-0-s előnyből várja az Elche elleni visszavágót.

Eredmény – Király Kupa, nyolcaddöntő, visszavágó

Real Madrid – Atlético Madrid 2-2 (1-1)
Gólszerzők: Ramos (20.), Ronaldo (54.) illetve Torres (1., 46.) 

Továbbjutott: az Atlético, 4-2-es összesítéssel.

Videó – Torres első gólja:

Videó – És a második gólja:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik