Közélet

NAV: távmunkásokkal trükköztek a költségvetési csalók

Egy Heves megyei testvérpár távmunkások foglalkoztatására több mint 31 millió forint állami támogatást vett fel jogosulatlanul, így a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vádemelést javasolt.

A Heves megyei nővérek munkavédelemmel foglalkoztak, fejenként két-két cégük volt. Távmunkások alkalmazására, tehát otthonukban dolgozó személyek foglalkoztatására pályáztak, és bértámogatásra, illetve a munkavégzéshez szükséges eszközök beszerzésére nyertek pénzt.

A gyanú szerint a távmunkások közül többen egyéni vállalkozók voltak, és a járulékfizetés könnyítése céljából jól jött nekik, hogy papíron volt bejelentett munkahelyük. Így ők is spórolni tudtak. A munkavállalók másik része pedig ténylegesen bent dolgozott a munkavédelmi cég központi irodájában, azaz távmunkáról szó sem volt. A pénzügyi nyomozók megállapították azt is, hogy a pályázatban elszámolt, és az otthoni munkavégzésre szánt számítógépeket valójában nem vásároltak.

A testvéreket jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt hallgatták ki gyanúsítottként, a bűncselekmény büntetési tétele akár öt évig tartó szabadságvesztés is lehet.

A kiszabható büntetés enyhítése céljából az egyik nő az általa okozott kár teljes összegét, több mint tizenhárom millió forintot, míg testvére másfél millió forintot visszafizetett – olvasható az MTI-hez eljuttatott NAV-közleményben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik