Szórakozás

Zimány Linda nem adja bármihez az arcát

Pár napja írtuk meg, hogy a GVH megszorongatná a magyar celebeket. Ez volt a téma a kedd reggeli Mokkában is, ahova egy reklámszakember mellett meghívták Zimány Lindát is.

Azért jó, hogy te itt vagy, mert nemcsak 132 ezer követőd van Instagramon, de jogász is vagy

– nyitotta a beszélgetést Mádai Vivien, de sajnos előre ivott a medve bőrére, ugyanis

Zimánytól egyetlen jogi állásfoglalás nem hangzott el a nyolcperces adásban.

Az ügyvédbojtár szerint egyébként nem meglepő, hogy a GVH előállt az ötlettel, ugyanis külföldön már nagy hagyománya van annak, hogy a celebek burkoltan reklámoznak – igaz, ott már elkezdték jelölni #ad vagy #sponsored címkékkel azokat a posztokat, amikért valamit kaptak cserébe.

A műsorvezetők kíváncsiak voltak arra is, hogy vajon Zimány figyel-e arra, hogy kitegyen ilyen jelöléseket, mire Zimány azt válaszolta,

nem igazán, mert ő eleve nem használ címkéket, maximum olyanokat, hogy #elégvoltamunkából és #nagyonunatkozom.

A vonatkozó részt ki is vágtuk:

Hozzátette, erre azért oda kell majd figyelni, ha a történet bekomolyodik. Egyébként sokan megkeresik, hogy reklámozza a terméküket, de ő nem mond mindenkinek igent,

nem akarja mindenhez az arcát adni, csak ahhoz, ami működik, és ő is kedveli.

Egyébként a GVH döntése azért is jogos, mert például Mádai Vivien alábbi két posztja közül egyikről sem lehet tudni, hogy kapott-e érte fizetséget, és lehagyta-e a jelölést, vagy nem, és ezért nincs is ott.

Ezt közvetlenül a Mokka után posztolta:

Instagram/Mádai Vivien

De ehhez sem kellett sokat visszapörgetni.

Instagram/Mádai Vivien

A meghívott szakértő egyébként eléggé szkeptikus, szerinte

lassan az esőre is rá kell írni, hogy #hirdetés, mert az esernyőket reklámozza.

Ezt még kicsit emésztgetjük, de íme a teljes adás:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik