A parancsnok a zubbonya zsebébe nyúlt, és cigarettát vett elő. Vörös dobozos Fine Rouge-t szívott, a katonák mohón nyúltak utána. A férfi is rágyújtott, majd a foglyok felé fordult. Mondott valamit, és körbekínálta a cigarettát.
Egyenként lépett oda a férfiakhoz, mosolygott és mindegyiknek adott egy-egy szálat. Ők is megkönnyebbülten mosolyogtak.
Miután végzett, megtörölte a homlokát, tett néhány lépést a kiskatonák felé, majd felpattintotta a bőr pisztolytartóját. Elővette a pisztolyát, és kibiztosította, mintha ellenőrizni akarná, hogy megvan-e töltve. Félúton járt a katonák felé, amikor kinyújtott kézzel visszafordult és lőtt.
A lövés hangja visszaverődött az elnöki palota faláról, a fákról felreppentek a madarak. Remekül célzott. Az első foglyot öt méterről lőtte fejbe, a lövedék pontosan a homlokcsontján ment keresztül, átütötte az agykoponyát, és a falban állt meg. A szájában az égő cigarettával rogyott össze. A másik két férfi döbbenten bámult, majd megmozdult bennük az ösztön. Futni kezdtek.
Nem érték el a betonutat élve. A parancsnok két-két lövést adott le mindkettőjükre. Tüdőbe kapták, azonnal összeestek. A földön még kapáltak a lábukkal.
A parancsnok visszadugta a pisztolytáskájába a fegyverét, a teherautóhoz ment és beszállt. Észrevett minket és ránk mosolygott, majd intett a mellette ülő katonának, hogy indítson. A motor felzúgott, egy percen belül már csak az autó körvonalait láttuk.
Dermesztő?
Jászberényi Sándor barátunk Az ördög egy fekete kutya című könyvéből idéztünk, saját története ez neki, aki olvasná tovább (ki nem?), kattintson.
Az élmény után itt egy másik szakasz a pár hónapja megjelent A lélek legszebb éjszakája című novelláskötetből, ez se Pöttyös Panni.
Miután kendőmmel átkötöttem feldagadt bokámat, felhívtam doktor Ászimot. Öt napja voltam már ébren.
A jó doktor egy ötven körüli operarajongó buzi, főállásban nőgyógyász.
A Huréja bárból ismertem, ő a fiatal fiúk miatt járt oda, én a vizezett sörért. Ellentétben a bár főpincérével – akit egyszer meg kellett ütnöm, mert fogdosott –, a doktor született úriember. Békén hagyott, tudta, sosem vonzódtam a férfiakhoz. Sőt, barátok lettünk. Ennek a barátságnak számtalanszor vettem hasznát: minden orvosi ügyben hozzá fordultam. Ingyen és bérmentve segített.
Valamelyik tisztább pillanatomban például rájöttem, hogy vagy tíz szudáni kurvát dugtam meg úgy, hogy nem volt rajtam gumi.
A Huréja bár légypiszkos asztalai között vette le a véremet, és elvitte a laborba. A saját nevét használta, hogy, ha esetleg pozitív lenne az AIDS-tesztem, ne rúgjanak ki páros lábbal az országból.
Szóval, úgy gondoltam, dr. Ászim lesz a megfelelő ember az álmatlanságom kezelésére. Xanaxot írt fel. Szigorúan meghagyta, hogy egyszerre maximum három szemet vegyek be. Egy órával lefekvés előtt kellett beszednem a tablettákat. Beváltak. Igazi megváltás volt százhatvan óra álmatlanság után aludni 4-5 órát. A mennyországban éreztem magam.
Jöhet még belőle? Itt van tovább.
Ez is barátunk saját története.
Sándor, ha nem irodalmat, akkor újságot ír. Ha mi interjúzunk, az tapicskolás a belpolban, ha Sándor kérdez, olyan válaszok születnek, hogy “félelmetes látvány, ahogy a víz be- és kijár a halott emberek száján és orrán, szinte a tó részévé válnak”.
Sándor nem bírja a nyugit, tán háborús övezetekben van leginkább otthon; egy ismerője mondja róla: “Ő nem úgy él, mint egy író. Ő deportálja magát. Hogy éljen. Azért ír ilyen jól”.
A lélek legszebb éjszakája című novelláskötetért ma este Libri irodalmi díjat kapott Jászberényi Sándor.
Büszkeségében osztozunk, a koccintást elvárjuk.
