Mobil

Akadozott a Telekom mobilhálózata

Problémák adódtak az egyik hazai szolgáltató mobilhálózatával: a visszajelzések alapján a Telekom egyes ügyfelei nem tudtak hívást indítani és fogadni. A hibát hétfőn kora délután javították. Ugyan a Vodafone-nál is hasonló panaszok érkeztek, mint kiderült, ez a telekomos hibával függött össze.

Telekom

Az előfizetők egy részének visszajelzése szerint hétfő délelőtt akadozni kezdett a Telekom mobilszolgáltatása, többen nem tudtak hívást kezdeményezni, sem fogadni.

13:05: A szolgáltató közlése szerint 12 óra 30 perckor a hibát javították, s minden egyes szolgáltatásukat már problémamentesen tudják az ügyfelek használni.

A szolgáltató Facebook-oldalára érkezett panaszok szerint volt, akinél több percbe telt a hívás felépülése, majd megszakadt a kapcsolat. Sokan arra panaszkodtak, hogy hálózaton belül tudtak telefonálni, de telenoros és vodafone-os hálózatra már nem. Egy ügyfél szerint órák óta nem ér el egy vodás ismerőst.

A szolgáltató Facebook-oldalán kért elnézést a kellemetlenségek miatt. Tájékoztatásuk szerint az előfizetők területtől független tapasztalhatnak hívásindítási problémát, a hiba elhárításán már dolgoznak az informatikai kollégák.

Sajnos valaki egyáltalán nem tud hívást indítani és fogadni, valaki pedig problémamentesen igénybe tudja venni a szolgáltatást.

– írták válaszul egy érdeklődő ügyfeleknek.

Bár felmerült annak gyanúja, hogy ez összefüggésben állhat a péntek este útjának indult pusztító zsarolóvírussal, a szolgáltató tájékoztatása szerint az akadozás nem emiatt van.

Vodafone: nincs gond!

A Vodafone-hoz is hasonló panaszok érkeztek, az ügyfelek szintén hívásindítási és fogadási problémákat tapasztaltak, a bejegyzések szintén fél 12 körül kezdtek el érkezni a szolgáltató Facebook-oldalára. Volt, aki hálózaton belül sem érte el a másikat.

A szolgáltató kérdésünkre közölte:

A Vodafone sajtóosztálya megerősíti, hogy hétfő délelőtt óta a Telekom rendszerében felmerült technikai probléma miatt a Vodafone és a Telekom hálózata között mindkét irányban fennakadások tapasztalhatók a hanghívás szolgáltatásban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik