A színész-rendező eddig sem félt kifejteni a közügyekkel és politikával kapcsolatos véleményét, így arra is őszintén válaszolt a Humen magazinnak, hogy mit gondol arról, hogy Gulyás Márton aktivistát szexuális beállítottsága alapján próbálják meghatározni
Azok után, hogy engem öt évig buziztak a Parlamentben? Azon csodálkozom, hogy ez eddig nem jött elő. Nem szabad megijedni. Ez az egyetlen módszer. A tárgyalása a legdurvább ötvenes-hatvanas éveket idézte. Egy festékesflakon miatt. Ez nem róla, hanem a magyar társadalomról szólt. Hitelteleníteni akarják azzal, hogy valósan vagy vélten milyen szexuális beállítottságú. De azt gondolom, és lehet, most furát mondok, hogy ez ma már csak a nagyon sötét embereknek érv, és nem hiszem, hogy ez a sötétség általános. Nem vagyok ilyen rossz véleménnyel az emberekről. Zavarodottan élnek
– jött a válasz Alföldi Róberttől, aki szerint csak akkor tudna Magyarország fejlődni, ha szembenézne a múlttal, és nem hazudna tovább.
Az a társadalmi változás, amit megpróbáltunk 1989-től, sokként ért mindenkit. Nem készültünk föl, nem tanultuk meg, nem tanították meg, nem mondták el nekünk, mivel jár majd a változás. És ez nem csak a jelenlegi elit felelőssége. Volt egy kataklizmaszerű társadalmi változás, amiről azt gondoltuk, mindenki tudja, hogyan kell kezelni, miközben tele volt sok becstelenséggel, lopással, harácsolással, aljassággal. Ez huszonöt év rémisztő bűne, meg az elmúlt ötven évé. Azt gondolom, amíg nem vagyunk hajlandóak szembenézni azzal, hogy kik vagyunk, ez így is fog maradni. Egyik reggel arról beszélgettem valakivel, hogy Norvégiában 2019-ben már csak elektromos autók lesznek. Azt kérdeztem, miért van az, hogy ezek az északi országok ilyen felelősen gondolkodnak saját magukról és a társadalomról. És oda jutottunk, hogy azért, mert szembenéztek a múltjukkal. A németek szembenéztek azzal, hogy mennyire voltak nácik, a norvégok azzal, hogy mennyire voltak az adott pillanatban rossz oldalon. Nem tagadják le, nem hazudnak maguknak. Akkor, amikor a múltunkkal kapcsolatban hazudunk, akkor a jelennel kapcsolatos hazugságainkat ugyanúgy simán elhisszük.